Benyújtotta lemondását a cseh kormány

Andrej Babiš

Benyújtotta lemondását csütörtökön az Andrej Babiš vezette cseh koalíciós kormány.

Erről a kormány kora reggeli ülésén született döntés, és a hivatalos lemondó levelet azonnal el is küldték Miloš Zeman államfőnek – jelentették be a kormányülés után kiadott közleményben.

Babiš már korábban közölte, hogy kormánya lemondását írásban nyújtja be az október 10-e óta a prágai Központi Katonai Kórházban kezelt államfőnek. A cseh alkotmánnyal összhangban Zeman az új kabinet megalakulásáig ügyvezetéssel bízza meg a lemondott Babiš-kormányt.

A kormány lemondásához az októberi választások eredménye alapján megalakult új képviselőház hivatalos megalakulása és elnökségének megválasztása nyitotta meg az utat. A cseh parlamenti alsóház új elnökévé szerdán Markéta Pekarová Adamovát, a jobboldali TOP 09 párt 37 éves vezetőjét választották meg.

Az október 8-9-én lezajlott képviselőházi választásokat a hárompárti Spolu koalíció (ODS, KDU-ČSL, TOP 09) nyerte 27,8 százalékkal, amely a harmadik helyen végzett kétpárti PirSTAN koalícióval (Kalózok, Polgármesterek és Függetlenek-15,6 százalék) tárgyal az új kormánykoalíció létrehozásáról. Kormányfőjelöltjük az 57 éves Petr Fiala, az ODS elnöke, aki az államfőtől kedden már megbízatást is kapott a kormányalakítási tárgyalásokra. Az öt párt koalíciós szerződését hétfőn írták alá. Petr Fiala azzal számol, hogy az általa vezetett kormány még karácsony előtt hivatalba léphet.

Andrej Babiš a 2017-es választások után alakított kormányt, miután az általa vezetett ANO mozgalom megnyerte a voksolást. Az első próbálkozásra Babiš nem talált koalíciós partnert, s az ANO kisebbségi kabinet 2018 januárjában nem kapta meg a képviselőház bizalmát és néhány hónap múlva lemondott. Az ANO ezt követően a Cseh Szociáldemokrata Párttal (ČSSD) alakított kisebbségi kormányt, amely a kommunista párt (KSCM) külső támogatásának köszönhetően 2018 júliusában bizalmat kapott a parlamentben, és a választási ciklus végéig hatalmon maradt.

Az idei választásokon az ANO 27,1 százalékkal a második lett és ellenzékbe vonult. A három tömörülésen kívül még a Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) jutott be az alsóházba 9,6 százalékkal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?