Belgrád továbbra sem akar NATO-tag lenn

Belgrád |

<p>Szerbia katonailag semleges, és továbbra sem áll szándékában csatlakozni a NATO-hoz, kizárólag a jó kapcsolatok kiépítése a cél - jelentette ki vasárnap Ivica Dacic szerb külügyminiszter a belgrádi Pink Televízióban.</p>

A szerb diplomácia vezetője felidézte, hogy Belgrád a közelmúltban írta alá az Egyéni Partnerségi Akciótervet (IPAP), amely a lehető legmagasabb fokú együttműködés a NATO és egy olyan ország között, amely nem kíván csatlakozni ehhez a szövetséghez. Szerbia 2006 óta tagja volt a NATO Partnerség a Békéért programjának.

"Erre a megállapodásra nem szenzációként kell tekinti, nem a csatlakozáshoz való közeledésként kell kezelni" - fogalmazott Ivica Dacic. Leszögezte: a szerbiai kormánynak az az érdeke, hogy jó és partneri kapcsolatokat építsen ki mindenkivel.

A NATO-tagság folyamatos témát képez a szerb politikában, Ivica Dacic például másfél éve is a katonai semlegesség mellett kardoskodott, és akkor azt mondta: "ha ez a kérdés felmerül, akkor a lakosság dönt majd népszavazással". 

Szerbia jogelődje, Jugoszlávia a hidegháború idején is tömbön kívüli politikát folytatott, és az el nem kötelezett országok mozgalmának egyik vezetője volt. A NATO 1999-ben bombázásokkal kényszerítette arra Jugoszláviát, hogy leállítsa a vérontást Koszovóban, így nem meglepő, hogy az utóbbi évek közvélemény-kutatásai szerint Szerbia lakossága ellenzi hazája belépését a katonai tömbbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?