Békülékennyé vált a hangnem a német CDU/CSU menekültügyi vitájában

Angela Merkel és Horst Seehofer
Berlin |

Az utóbbi napok harcias nyilatkozatai után békülékennyé vált a hangnem kedden az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Horst Seehofer belügyminiszter vezette Keresztényszociális Unió (CSU) menekültügyi vitájában.

A testvérpártokat "sorsközösség" köti össze, és ez így is marad - jelentette ki Angela Merkel a két párt közös szövetségi parlamenti (Bundestag) frakciójának ülésén. Résztvevők beszámolóin alapuló sajtójelentések szerint felszólalását a CDU és a CSU soraiból is nagy tapssal fogadták. Volker Kauder, a frakció CDU-s vezetője arról beszélt, hogy a két pártnak folytatnia kell a 70 éve kezdett közös munkát.

A CSU részéről is az pártszövetség felbontása ellen foglaltak állást, Horst Seehofer például egy keddi nyilatkozatában életidegennek nevezte azt az elképzelést, hogy az EU-ban máshol már regisztrált, de Németországba belépni szándékozó menedékkérők visszafordításának ügye miatt szétválna a CDU és a CSU útja.

 Mindez a testvérpártok közötti konfliktus enyhülését jelenti. Június közepén, amikor elmérgesedett a vita, közös frakcióülést sem tudtak tartani, a CDU és a CSU Bundestag-képviselői külön-külön tanácskoztak.

A belügyminiszter és a CSU szerint a máshol már regisztrált menedékkérőktől feltétlenül meg kell tagadni a belépést, szigorítva az eddigi határigazgatási szabályokon. Angela Merkel és a CDU szerint a szigorítást csak azzal a feltétellel lehet bevezetni, hogy visszafogadja a menedékkérőket az az EU-s tagország, ahol nyilvántartásba vették őket, ezért európai szintű, vagy két-, esetleg többoldalú megállapodásokat kell kötni az érintett országokkal. A német sajtóhoz kiszivárgott értesülések alapján a vita rendezéséről szóló terve abból áll, hogy a CSU által megszabott határidőig, július elejéig előkészíti a megállapodásokat, a részletek tisztázása és az egyezmények aláírása pedig a belügyminiszterek feladata lesz, a sikert így Horst Seehofer arathatja le.

Amennyiben a kancellár törekvései mégsem vezetnek teljes mértékben eredményre, a belügyminiszter akár saját hatáskörben, kormányfői jóváhagyás nélkül utasíthatja a határigazgatásért felelős szövetségi rendőrséget, amire a kormányfő csak a miniszter menesztésével válaszolhat, és így végletesen megromolhat a testvérpártok közötti viszony.

 Annegret Kramp-Karrenbauer hétfőn áthidaló megoldásként javasolta, hogy dolgozzanak ki egy új programot, egy úgynevezett paktumot a Németországba irányuló menekültügyi migráció korlátozásáról és irányításáról. Az elképzelés szerint a paktum Horst Seehofer reformjavaslatára, úgynevezett mestertervére épülne - amelyet a miniszter egyelőre nem hozott nyilvánosságra -, és tartalmazná az európai szinten zajló tárgyalások eredményét. Javaslatát a CSU részéről nem vetették el.

Megfigyelők szerint a testvérpártok között a határigazgatásról 2015 óta változó intenzitással zajló konfliktus elmérgesedése nem választható el attól, hogy Bajorországban októberben helyi törvényhozási (Landtag-) választásokat tartanak, és a csak a tartományban működő CSU támogatottsága gyengül, így elveszítheti  abszolút többségét a tartományi parlamentben. 

A kemény fellépés a testvérpárttal szemben a legutóbbi felmérés szerint nem volt eredményes a CSU számára. A Forsa közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett adatai szerint a CSU-ra a bajor választók 40 százaléka szavazna, ha most vasárnap lenne a Landtag-választás, pedig a a legutóbbi, 2013-ban tartott választáson még 47,7 százalék támogatta. A német és a bajor politika új, a CSU-tól jobbra álló szereplője, az Alternatíva Németországnak (AfD) választói támogatottsága viszont emelkedik, a Forsa mérése szerint már 13 százalékos.

Az intézet azt is kimutatta, hogy a menekültügyi vitában Angela Merkeltől a legnagyobb távolságra elhelyezkedő CSU-s politikus, Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök munkájával a tartomány lakosságának csupán 38 százaléka elégedett, Angela Merkel kancellári munkájával viszont a bajorok 43 százaléka elégedett.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?