Bekövetkezett a szakadás Berlusconi pártjában

Róma |

<p>Angelino Alfano, a Szabadság Népe (PdL) jobboldali olasz párt főtitkára, belügyminiszter péntek este bejelentette, hogy nem csatlakozik a Silvio Berlusconi által újraindított Forza Italia (FI) mozgalomhoz.</p>

Alfano hozzátette, a PdL őt követő csoportjával új parlamenti frakciót alkot, amelynek a neve Nuovo Centrodestra (Új Jobbközép) lesz. A PdL mind az öt minisztere csatlakozott hozzá. "Meghoztam egy fájdalmas döntést, amelyről soha nem gondoltam, hogy meg kell hozni. Barátok maradunk, és Berlusconit továbbra is támogatjuk, de a kormányoldalon maradva" - hangoztatta újságíróknak Alfano.     Lemondott Renato Schifani, a PdL szenátusi frakcióvezetője, és helyettese, Giuseppe Esposito is. Mindketten az Alfano vezette szakadár szárnyhoz tartoznak.      A szintén Alfanót követő Roberto Formigoni, a PdL volt lombardiai tartományi elnöke úgy nyilatkozott, hogy az Új Jobbközéphez a PdL legalább 33 szenátora és 27 képviselője csatlakozik. Ezzel önálló frakciót tudnak alakítani a római parlament mindkét házában, elegendő támogatást biztosítva ahhoz is, hogy Enrico Letta kormánya folytatni tudja a munkáját.      A pártszakadás néhány órával előzte meg a PdL szombatra összehívott országos tanácsát. Silvio Berlusconi, a PdL elnöke pénteken levélben fordult pártja parlamenti tagjaihoz, és ebben egységet szorgalmazott. Mindazonáltal kijelentette: a PdL helyén újjászülető Forza Italia (Hajrá Olaszország) mindenki otthona lehet, de aki "nem ismeri fel benne magát, és nem hisz benne, az menjen el". Berlusconi ezzel ultimátumot adott a FI újraindítását fenntartással fogadó párttagoknak, mindenekelőtt Alfanónak.     A PdL Berlusconihoz hű táborában árulónak tartott Alfanónak az volt a bűne, hogy a párt szenátorainak egy csoportjával október 2-án - Berlusconinak ellenszegülve - bizalmat szavazott a Letta-kormánynak. A pártszakadás elkerülésére Alfano az utóbbi hetekben többször egyeztetett Berlusconival, két feltételt szabva a maradáshoz: azt, hogy a FI-ben a "másképpen gondolkodó" szárny is helyet kapjon, és hogy a párt 2015-ig támogassa a nagykoalíciós kormányt. Az adócsalásért augusztusban elítélt Berlusconi erre azt mondta, hogy ha a szenátus november 27-én megszavazza az ő mandátuma visszavonását, akkor nem maradhat annak a kormánynak a támogatója, amely kizárja őt a parlamentből.    Az Alfano és követői nélküli szombati párttanácskozáson a PdL 800 küldöttének arról kell döntenie, hogy megszavazza-e Berlusconi október 25-i döntését, miszerint a 2009-ben alapított PdL befejezi tevékenységét, és a párt nevében és céljaiban is visszatér az 1994-es Forza Italia mozgalomhoz. Az FI elnöki tisztségét Berlusconi magának tartja fenn a régi-új párt új vezetőségének kinevezésével együtt.    Elemzők szerint az Alfano vezette Új Jobbközéppel egy nevével azonos irányzatú erő született az olasz politikai palettán, amely akár a FI vetélytársa is lehet. A párt első megméretése a 2014-es európai választás lesz.     A 43 éves Alfanóval - aki 2011-ben lett a párt főtitkára - Berlusconi utódjelöltje távozik a Pdl-ből. A pártból 2010-ben kizárt Gianfranco Finit követi, akinek szintén a Berlusconival való szembehelyezkedés miatt kellett távoznia. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?