Külföld

Előrehozott választásokat javasol a libanoni miniszterelnök, halálos összecsapások Bejrút belvárosában

Előrehozott parlamenti választások kiírását javasolta szombaton Haszan Diáb libanoni kormányfő, miután több ezer ember követelte Bejrút belvárosában a kormány és a politikai elit távozását a bejrúti kikötőben kedden bekövetkezett pusztító erejű robbanást követően, ahol az összecsapásokban egy rendőr meghalt.
MTI

2020. augusztus 8. 18:49

Frissítve
bejrúti robbanás
- TASR/AP-felvétel

„Előrehozott választások nélkül nem tudunk kilábalni ebből a válságból” – olvasta fel közleményét a libanoni kormányfő. Diáb hozzátette, hogy nem ő a felelős az ország hónapok óta tartó gazdasági és politikai válságáért. Elmondta azt is, hogy még két hónapon át kész hivatalban maradni, amíg a politikai erők megállapodnak az előrehozott választások kiírásáról. „Én a változásra vágyó libanoniakkal vagyok” – szögezte le Diáb.

Pár órával korábban ezrek gyűltek össze Bejrút belvárosában, és a kormány és a politikai elit távozását követelték. Tiltakozók egy csoportja kövekkel és botokkal dobálta meg a rendőröket, és át akarták törni azt a kordont, amellyel a rendőrség a parlamenthez vezető utat lezárta. A rendőrség könnygázt és gumilövedéket is bevetett a tiltakozók ellen. A helyi tévé élő adásában vérző embereket lehetett látni. A helyi vöröskereszt információi szerint több mint százan megsebesültek, 30-nál is több embert kórházba kellett vinni. Az erőszaknak legalább egy halálos áldozata is van, egy rendőr meghalt.

Valamivel távolabb nyugalmazott katonatisztek vezetésével tiltakozók rohamozták meg a libanoni külügyminisztérium épületét, melyet kikiáltottak a „forradalom főhadiszállásának”.

A tévében élőben közvetített támadást akkor hajtották végre, amikor a biztonsági erők nagy erőkkel vonultak fel a belvárosban, ahol több ezer tiltakozó követelte a politikai elit távozását. Az ottani összecsapásoknak a libanoni vöröskereszt szerint mintegy 130 sebesültjük van.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint több tucat tiltakozónak sikerült behatolni a külügyminisztérium épületébe, ahol a kormány és a politikai elit elleni jelszavakat skandáltak, és elégették Michel Aun államfő portréját. Az épület bejáratánál hatalmas transzparenst feszítettek ki, melyen az áll, hogy „Bejrút a forradalom fővárosa”.

„Itt kitartunk. Felszólítunk minden libanonit, hogy foglalják el az összes minisztériumot” – kiabálta egy hangosbeszélőbe egy tiltakozó az épületnél.

Bejrúti robbanás – Ezrek követelték a politikai elit távozását Libanonban

2020. augusztus 8. 17:31

Bejrúti robbanás – Ezrek követelték a politikai elit távozását Libanonban

Libanon már a keddi robbanás előtt is hónapokon át forrongott. 2019 ősze óta hatalmas tüntetések voltak országszerte, az ország gazdasága és a libanoni font értéke mélyrepülésbe kezdett, és a tömegek követelték az általuk a válságért felelősnek tartott politikai elit távozását.

Kedden hatalmas robbanás rázta meg a libanoni fővárost. Több mint 2700 tonna, évek óta a kikötőben tárolt ammónium-nitrát robbant fel, ami miatt legalább 150 ember meghalt, mintegy hatezren megsérültek és százezrek otthona vált lakhatatlanná Bejrútban. A detonációt követően kiderült, hogy illetékesek éveken át rendszeresen figyelmeztették a hatóságokat, hogy a hatalmas mennyiségű ammónium-nitrát kikötői tárolása veszélyt jelent, de végül senki nem tett semmit, hogy a vegyszert elszállítsák a raktárból. Ezt követően egymásra mutogatás kezdődött, és a hatóságok 19 embert őrizetbe vettek, köztük a bejrúti kikötő és a vámhivatal vezetőjét.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
caputova

Čaputová: Ne járjon büntetés!

Az év emberei

Az Új Szó megválasztja az év embereit

covid alkalmazás

Hol mekkora a sor? - élőben tájékoztat a dunaszerdahelyi applikáció

Császári-királyi lovarda

Egymásra mutogatás az önkormányzati ülés meghiúsulása miatt

covid pentek

Koronavírus: Innen származnak a csütörtökön regisztrált fertőzöttek

SMS

Tesztelés: SMS-ben buzdít a részvételre a védelmi tárca

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.