Beismerte a pápa: az egyház késve lépett a pedofíliával szemben

Vatikánváros |

<div>Pedofília ellen nem hatásos a pap áthelyezése. &bdquo;Csúnya betegség ez, ki kell irtani&rdquo; &ndash; jelentette ki Ferenc pápa.&nbsp;</div>

Az egyház késve lépett fel a tagjai által gyermekeken elkövetett szexuális visszaélésekkel szemben – mondta ma Ferenc pápa a kiskorúak védelmében felállított pápai bizottság ülésén. Ferenc pápa kijelentette: az a korábbi gyakorlat, hogy a pedofíliával vádolt papokat más egyházmegyébe helyezték át, hozzájárult „a lelkiismeretek altatásához, és amikor a probléma tudatosítása késik, a megoldás is késik. A szexuális visszaélések botránya borzasztó romlás az egész emberiség számára, sebezhető gyermekeket, fiatalokat és felnőtteket sújt minden országban és minden társadalomban. Az egyház számára nagyon fájdalmas tapasztalat volt ez. Szégyent érzünk a felszentelt pásztorok által elkövetett visszaélések miatt”.  A pápa a kiskorúak védelmében 2014-ben felállított pápai bizottságot fogadta ma. Bejelentette, úgy döntött, hogy a pedofília-ügyek továbbra is a Hittani Kongregáció hatáskörében maradnak, és nem kerülnek át szentszéki bírósági szervekhez. Ezt azzal magyarázta, hogy egyesekben még mindig nem tudatosodott, mekkora problémáról van szó, ezért jobb, ha a Hittani Kongregációnál marad. A pápa elismerte, hogy a szexuális visszaélések ügyei felgyülemlettek, és több eset régóta kivizsgálásra és ítéletre vár. A gyorsabb eljárás érdekében az ügyek osztályozását szorgalmazta. Ezen kívül javasolta, hogy a Charles Scicluna érsek, a szentszék ügyésze vezette vizsgálati és jogászi munkát a helyi egyházmegyék püspökei is segítsék.  Ferenc pápa kijelentette, „ha kiskorúakról van szó, elég egyetlen bizonyított visszaélés a fellebbezés nélküli ítéletre”. Megjegyezte, hogy az elítélt a pápához fordulhat kegyelemért, de ő ezt nem fogja aláírni. „Ezt a hibát nem követem el többé” – mondta a pápa, magyarázatként megemlítve, hogy pápasága elején megkegyelmezett egy olasz papnak, aki utána ismét visszaélést követett el. A kiskorúak védelmében felállított bizottságot Sean Patrick O'Malley bíboros vezeti. A bizottság tagjai között volt két áldozat is, az ír Marie Collins és a brit Peter Saunders, akik gyermekkorukban szenvedtek el erőszakot papoktól. Saunders 2016 februárjában, Collins idén márciusban távozott hatástalannak nevezve a bizottság munkáját.  A Vatikán legutóbbi adatai szerint szexuális visszaélés elkövetése miatt 2004 és 2013 között 900 pap veszítette el egyházi státusát. Ugyanebben az időszakban évente 600 pedofília-feljelentés érkezett a Vatikánba, többségük évekkel vagy évtizedekkel korábban elkövetett esetekre vonatkozik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?