Beiktatták hivatalába Bronislav Komorowski lengyel elnököt

Varsó |

<p>A parlament két házának együttes ülésén pénteken Varsóban beiktatták hivatalába Bronislaw Komorowskit, Lengyelország új elnökét.</p>

Elődje, Lech Kaczynski elnök a kíséretével együtt repülőgép-katasztrófa áldozatául esett ez év áprilisában. Az előre hozott elnökválasztáson Komorowski ellenfele Lech Kaczynski ikertestvére, Jaroslaw Kaczynski exkormányfő  volt. A voksolás második fordulójában, július negyedikén Komorowski  a szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg riválisával szemben.

A pénteki beiktatáson nem volt jelen Jaroslaw Kaczynski, de ott volt két korábbi lengyel elnök, Lech Walesa és Aleksander Kwasniewski, valamint Tadeusz Mazowiecki, az első demokratikusan választott lengyel miniszterelnök is.

Beiktatási beszédében Komorowski azt mondta, hogy államfői eskütétele a lengyel államiság és demokrácia ünnepe. Egy olyan ünnep, amelyben minden lengyelnek részt kell vennie. Az új elnök megköszönte annak a kilencmillió honfitársának támogatását, aki a választásokon rá szavazott. Biztosított mindenkit arról, mindent megtesz, hogy eleget tegyen az iránta tanúsított várakozásoknak, reményeknek. Hozzátette egyben, hogy jól tudja, riválisát mintegy nyolcmilliónyian támogatták.

"Igyekszem úgy végrehajtani az előttem álló feladatokat, hogy azzal kivívjam az emberek egyetértését és elismerését" - mondta beiktatásán Komorowski, aki a negyedik demokratikusan megválasztott államfő azóta, hogy húsz évvel ezelőtt Lengyelországban megtörtént a rendszerváltás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?