Bauer és Duka Zólyomi nyílt levele Hannes Swobodához

Strasbourg |

<p>"Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a Smer-SD megfigyelői státuszának jóváhagyásával éppen az Európai Szocialisták erősítették meg a szlovák kormánypolitikában uralkodó nacionalizmust" - szögezi le az a nyílt levél, amelyet Bauer Edit és Duna Zólyomi Árpád, az Európai Parlament két, az MKP színeiben megválasztott néppárti képviselője. A levelet alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.</p>

"Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a Smer-SD megfigyelői státuszának jóváhagyásával éppen az Európai Szocialisták erősítették meg a szlovák kormánypolitikában uralkodó nacionalizmust.

Meglepődéssel vettük tudomásul nyilatkozatát, amelyben a szlovák- magyar viszony romlásáért a Ján Slota vezette SNS  mellett a Magyar Koalíció Pártját is felelőssé teszi.

Érthetetlen számunkra, hogy Ön, a szlovákiai viszonyok kiváló ismerőjeként miért ró azonos felelősséget a két pártra. 

Alelnök Úr, aggasztónak tartjuk a szlovákiai fejleményeket. Csupán a két éve brutálisan megtámadott magyar diáklány ügyéhez hasonlítható a dunaszerdahelyi magyar szurkolók megverése, ami hozzájárult a szélsőséges csoportok térnyeréséhez. Míg a Malina Hedvig-ügy kapcsán a kormánypártok szította intoleráns légkörben a főügyész vádalkut ajánlva, hazugság beismerésére kívánta rávenni a sértettet, most a szlovák rendőrség által elkövetett túlkapásokat igyekszik a belügyminisztérium eltussolni, mindkét esetben a hatalom elsietett végkövetkeztetései miatt.

A szlovák politikai vezetés állítása szerint a rendőri beavatkozás arányos és indokolt volt, amit viszont vonakodik, esetleg képtelen hitelt érdemlően bizonyítani.

Úgy tűnik, a folyamatos kisebbségellenes megnyilvánulások a kormánypolitika részévé váltak. Az Ön által is ismert nyelvi jogok visszaszorítása az utóbbi napokban új jelenséggel "gazdagodott". A szlovák belügyminisztérium károsnak minősítette a "Kárpát-medence" földrajzi nevet, amire hivatkozva elutasították egy néprajzi civil szervezet bejegyzését. Aggasztónak és veszélyesnek tartjuk a feszültség eszkalálódását, amelynek következtében a szlovákiai közhangulat rohamosan romlik.

 Elfogadhatatlan számunkra a szlovákiai politikai szereplők felelősségének az összemosása is. Egyenlőségjelet tenni egyrészt a nacionalizmus mindennapi kormánypolitikává emelése és az - Európa-szerte legitim - autonómiamodellek  puszta említése között teljességgel érthetetlen.

Alelnök Úr, attól tartunk, Robert Fico kormányának kisebbségellenes megnyilvánulásai elérték azt a szintet, amely megmérgezi az őshonos kisebbségi közösségek közérzetét, a gyűlölködést pedig a közbeszéd részévé teszi.

Mindezektől függetlenül nagyra becsüljük az Ön igyekezetét Szlovákia és Magyarország viszonyának javításában. Ezen törekvésében bennünk mindig támogatásra talál.

Reméljük, az Európai Parlament elismert képviselőcsoportjai a jövőben politikai bölcsességet tanúsítva hatékonyabban lépnek fel annak érdekében, hogy az Európai Unió tagállamaiban szélsőséges pártok ne juthassanak a hatalom közelébe." (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?