Banglades egy lakhatatlan szigetre telepítené a menekülteket

Dakka |

<p>A rohingják tömeges beáramlása miatt Banglades úgy döntött, visszanyúl egy korábbi tervéhez, és egy többek szerint &quot;lakhatatlan&quot; szigetre telepíti át a Mianmarból érkezett több ezer muszlim menekültet, elejét véve így annak, hogy utóbbiak a helyi állampolgárokkal &quot;keveredjenek&quot;.&nbsp;</p>

A bangladesi kormány honlapján kedden megjelent, január 26-án keltezett közlemény szerint számos bizottság alakult a muszlim rohingják helyzetének megvizsgálására, és lista készült azokról, akiket ideiglenesen áthelyeznek a Bengáli-öbölben található Tengar Csar nevű szigetre, ahonnan majd visszaküldik őket Mianmarba. Jogvédők szerint a terv erőszakos kitelepítésnek felel meg. 

A BBC brit műsorszolgáltató beszámolója szerint a szigetet dagály idején elárasztja a víz, s csak nagyjából egy évtizede jött létre a Megna folyó üledékéből, és a legtöbb térképen fel sem tüntetik. Az alacsonyan fekvő földdarabon nincsenek utak és nincs árvízvédelem sem.

A régió egyik tisztségviselője az AFP francia hírügynökségnek azt mondta, hogy Tengar Csar "csak a tél folyamán megközelíthető, és a kalózok menedékhelye". Mint megjegyezte, az áradások elleni védelem részeként elkezdtek ugyan a szigetre fákat telepíteni, de még legalább egy évtizedet kell várni, míg ezek az erőfeszítések eredményesek lesznek. A monszun idején a sziget teljesen víz alá kerül, és "rettenetes ötlet bárkit is odatelepíteni" - tette hozzá az idézett tisztségviselő.

A BBC úgy értesült, hogy a menekültek áttelepítésének terve az idegenforgalom érdekében született. Az ország legnagyobb üdülőhelyén, a hosszú homokos tengerpartjáról elhíresült Cox's Bazarban ugyanis 32 ezer rohingja él, akik a hatóságok félelme szerint elriasztják a régiót felkeresni szándékozó turistákat.

A délkelet-ázsiai országban már 2015-ben is felmerült a rohingják Tengar Csarra telepítése, amely azonban hatalmas felzúdulást váltott ki jogvédők körében.

Az ENSZ szerint mintegy 65 ezren menekültek el a nyugat-mianmari Arakán állam többségében muszlimok lakta északi részéből Bangladesbe azóta, hogy október 9-én a mianmari határrendészet kilenc tagját megölték több támadásban. A gyilkosságokra válaszul a mianmari biztonsági erők hadjáratot indítottak a térségben, többtucatnyi ember halálát okozva. 

Bangladesben a mostani menekültáradatot megelőzően is mintegy 232 ezerre becsülték az országban - többnyire táborokban - tartózkodó rohingják számát. A Mianmarban élő rohingják nem rendelkeznek állampolgársággal, és sok helyi buddhista Bangladesből származó illegális bevándorlóként tekint rájuk. A rohingjákat azonban Bangladesben sem látják szívesen.

A bangladesi belügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselője elmondta, hogy a rohingják áttelepítésének folyamata időbe telik, és ha a sziget "nem lakható, a kormány majd azzá teszi".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?