Banglades a rohingják visszafogadására szólította fel Mianmart

Dakka |

<p>Az elmenekült rohingják visszafogadására szólította fel Mianmart a bangladesi miniszterelnök, miután a többségében buddhista lakosságú országból az erőszak elől a muzulmán kisebbség több mint 420 ezer tagja menekült a szomszédos államba.</p>

Sejk Haszina Vazed a héten New Yorkban tartózkodik, ahol csütörtökön felszólal az ENSZ-közgyűlés 72. ülésszakának általános vitájában. A politikus kedd este honfitársaival találkozva nyilatkozott, amiről a bangladesi sajtó tudósított. 

Bangladest, egyike a világ legszegényebb országainak, a Mianmar nyugati részén kipattant konfliktus elől menedéket keresve árasztották el a muzulmán rohingják. 

A kormányfő hangsúlyozta: megmondták Mianmarnak, hogy a menekültek mianmariak, ezért vissza kell őket fogadnia, szavatolnia kell biztonságukat, védelmet kell nyújtania nekik, nem vethetik alá sem elnyomásnak, sem kínzásnak őket.

Kedden Aung Szan Szú Kji mianmari vezető a nemzetéhez intézett beszédében azt mondta: készek visszafogadni a rohingja menekülteket, de az általa ismertetett feltételek igen kétértelműnek tűnnek. 

A menekültek gyors visszatérésének elősegítése érdekében tett diplomáciai erőfeszítések ellenére a mianmari kormány, amely bangladesi illegális bevándorlónak tekinti a rohingjákat és ezért állampolgárságot sem hajlandó adni nekik, egyelőre nem reagált a felhívásokra.

Sejk Haszina Vazed állítása szerint a Bangladessel közös határon Mianmar gyalogsági aknákat telepített, hogy megakadályozza a menekültek visszatérését szülőföldjükre.

Banglades szerdán utasította hadseregét, hogy vegyen részt a rohingja menekülteknek biztosított humanitárius segélyek szétosztásában, valamint a nekik létesítendő táborok építésében. 

Obaidul Kader közlekedési miniszter, a hatalmon lévő Avami Liga befolyásos politikusa elmondta, hogy a hadsereget azonnal Cox's Bazar térségbe vezénylik. A hadsereg jelenléte az egyik feltétele a rend fenntartásának a délkelet-bangladesi térségben, ahol a menekültek özöne leterheli a helyi hatóságokat, a táborok pedig már rég elérték befogadóképességüket. 

Hozzátette, hogy a katonaság jelenléte különösen szükséges a menedékek építésében, a megfelelő közegészségügyi állapotok megteremtésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?