Baltával rontott az asszonynak, mert nem volt vacsora

Porcshalma |

<p>Baltával támadt a feleségének egy magyarországi férfi, mert az asszony nem készített neki vacsorát.</p>

Emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanújával folytat eljárást egy 52 éves porcsalmai férfi ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság - tájékoztatta az Új SZó Online-t Fülöp Gergely, a főkapitányság szóvivője.

A rendőröket a férfi felesége hívta ki még május 2-án. A férj az egyenruhások jelenlétében kapott fel egy baltát, és azzal feleségére támadt. Az eszközt a rendőri felszólításra végül letette, így nem sérült meg senki. Az intézkedés során zavartan viselkedő férfit a pszichiátriára szállították. Az ügyben akkor súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás, az azóta beszerzett személyi bizonyítékok alapján azonban ennél súlyosabb bűncselekmény, emberölés kísérlete valósult meg.

A gyanúsítottat május 11-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását. A férfi azt vallotta, hogy már több éve rossz viszonyban voltak feleségével, aznap azon vesztek össze, hogy az asszony nem főzött neki vacsorát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?