<p>Az MSZP kongresszusa felkéri a párt parlamenti frakcióját, hogy Balogh András nagykövetet jelölje államfőnek. A kongresszus hozzászólói azt sürgették, hogy az MSZP állítson saját ellenzéki alternatívát.</p>
Balogh András az MSZP államfőjelöltje
Az MTI úgy tudja, Gyurcsány Ferenc a konstruktív ellenzéki szerep helyett az elvi ellenzékiséget szorgalmazta, és közölte, amit az MSZP most csinál, az nem pártszakadáshoz, hanem párterózióhoz vezet.
Lendvai Ildikó pártelnök vasárnap Budapesten bejelentette: a kongresszusi küldöttek 94,3 százaléka szavazott igennel Balogh András személyére, 2,3 százaléka nemmel voksolt, az érvénytelen szavazatok aránya 3,4 százalék volt.
A kongresszus azért döntött így - indokolta -, mert meggyőződése, még akkor is, ha a kétharmados többségnek joga és módja van önállóan köztársasági elnököt választani, érdemes megmutatni az alternatívát: az MSZP miként képzeli el a Magyar Köztársaság demokratikus működését, milyen emberben látják a köztársaság eszméjének megtestesülését.
Balogh András személye reprezentálja egy új típusú európai szellemű Magyarország helykeresését a világban - hangsúlyozta a leköszönő pártelnök.
Kérdésre válaszolva Lendvai Ildikó elmondta: a kongresszus több hozzászólója igényelte, hogy a parlamenti frakció a saját politikai alternatíváját megjelenítő alkalmakkor egységesen lépjen fel.
Arra a felvetésre, hogy a korrupciós ügyeket bírálták-e, a távozó pártelnök úgy reagált: rengeteg szó volt erről, ő maga a felszólalásában a korrupció párton belüli felszámolását nevezte meg a párt előtt álló egyik legfontosabb feladatként. Hozzátette: sokkal jobb morális önvédelmet, és az erre alkalmas szervezeti eszközöket kell kidolgozni, hogy soha többé ne kerülhessen a párt az erkölcsi hitelvesztés állapotába. Az őszödi beszédet firtató kérdésre pedig azt válaszolta: a hozzászólásokban az őszödi beszéd szóba került, mint a bizalmi repedés egyik előidézője.
Elhangzott az is, hogy az MSZP-nek nagyobb gátat és hatékonyabb védelmet kell szerveznie kétfajta visszásság ellen: ha valaki a politikai hatalmat és lehetőséget pénzszerzésre használja fel, vagy ha valaki a pénzen vásárol magának politikai hatalmat, híveket szerezve klientúrát toboroz.
Az MTI kérdésére, miszerint igaz-e, hogy Gyurcsány Ferenc a zárt ülésen elhangzott felszólalásában markáns ellenzéki szerepet szorgalmazott, Lendvai Ildikó úgy felelt: minden hozzászólásban az hangzott el, hogy az MSZP állítson saját ellenzéki alternatívát. Mint mondta, ez nem azt jelenti, hogy ne működjön együtt a kormánnyal "egyes konkrét, értelmes dolgokban", hanem azt, hogy mindenképpen alternatív szellemet képviseljen a jelenlegi "konzervatív-autoriter politikai fordulattal" szemben. Gyurcsány Ferenc felszólalásának ez volt az egyik központi gondolata - tette hozzá.
Az MTI több kongresszusi résztvevőtől úgy értesült: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök markáns ellenzéki szerepre szólította fel az MSZP-t, azzal, hogy az MSZP-nek nem konstruktív, hanem elvi ellenzéknek kell lennie, a Fidesszel a háttérben sem szabad semmiben sem megegyezni. Úgy vélekedett, a sokszínűség nem azonos a színtelenséggel, és hogy a szőnyeg alá söprés helyett meg kell vitatni, mi vezetett az MSZP mai helyzetéhez.
Szerinte három ügyet kell végignézni: mi volt a bukás oka, a 2002-2006 közötti időszak, vagy a 2006-2010 közötti; milyen Magyarország legyen, nyugatos, vagy a Fidesz-féle "kert-Magyarország"; a korrupcióról szólva pedig kijelentette: nem elég egyedi ügyekben elhatárolódni, hanem fel kell lépni - egyebek közt szabályok szorgalmazásával -, hogy azok meg se történhessenek.
A volt kormányfő kifejtette azt is, hogy véleménye szerint az MSZP eddigi ellenzéki magatartása "tragikus" volt, nincs szó megújulásról, szarvashiba volt a nemzetbiztonsági bizottsági elnöki poszt körüli egyeztetés, a kettős állampolgárságról szóló szavazás. Az MTI információi szerint Gyurcsány Ferenc azt javasolta, a kongresszusi állásfoglalásba kerüljön be annak kinyilvánítása, hogy az új alkotmányról csak népszavazással lehessen dönteni.
Gyurcsány Ferenc azt is mondta, hogy amit az MSZP most csinál, az nem pártszakadáshoz, hanem párterózióhoz vezet. A volt kormányfő bírálta a párt vezetését is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.