Ballisztikus rakéták kilövésére készülhet Észak-Korea

Szöul |

<p>Észak-Korea egy vagy két közepes hatótávolságú Musudan ballisztikus rakétát telepített a keleti partja mentén, és feltételezhetően rakétakilövésre készül a rezsim alapítója, Kim Ir Szen születésének évfordulója alkalmából - jelentette csütörtökön a Yonhap dél-koreai hírügynökség a szöuli kormány több forrására hivatkozva.&nbsp;</p>

A Yonhap szerint egy, legfeljebb két Musudant hordozó mobil rakétakilövőt észlelt Szöul. 

A dél-koreai védelmi minisztérium is megerősítette, hogy Phenjan kilövésre készülhet a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) egyik legfontosabb, április 15-i ünnepének környékén. Mun Szang Kjun, a tárca szóvivője elmondta, a hadsereg felkészült Észak-Korea ötödik atomkísérletének és ballisztikus rakéták kilövésének lehetőségére. 

A szóvivő utalt arra, hogy március 15-én Kim Dzsong Un észak-koreai vezető bejelentette, hogy a KNDK nemsokára kísérletet hajt végre atomtöltettel és atomtöltet célba juttatására alkalmas ballisztikus rakétákkal.

Mun megjegyezte, hogy lehetséges a ballisztikus rakéták indítása mobil rakétakilövőkről. A kilövéseket általában megelőzi az, hogy Phenjan hajózási tilalmat rendel el az észak-koreai part menti vizeken. A KNDK ezt egyelőre nem tette meg. 

A mintegy 3000 kilométeres hatótávolságú Musudan rakétákkal a dél-koreai védelmi minisztérium tudomása szerint Phenjan még nem hajtott végre kísérletet. 

A Koreai-félszigeten kiéleződött a feszültség, amióta Észak-Korea az idén negyedik nukleáris tesztjét is végrehajtotta, majd nagy hatótávolságú rakétát tesztelt, amire válaszul az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat rendelt el ellene. Az újabb rakétakísérletek az azokat tiltó BT-határozat egyértelmű megsértését jelentenék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?