Bajnai: Magyarország stabilabbá vált

Budapest |

<p>Bajnai Gordon szerint az elmúlt hetekben, az új kormány felállása óta, Magyarország politikai és gazdasági értelemben egyaránt stabilabbá vált. A miniszterelnök vasárnap az MTI-nek úgy fogalmazott: jó úton járnak, amelynek már látszanak az első halvány, de pozitív jelei.</p>

"Elindultunk egy úton, amelyet nem csak a forint erősödése, vagy az alacsony költségvetési hiány jellemez, de a visszatérő bizalom is" - mondta, hozzátéve: többek között ez látszik a piac visszajelzéseiből, de a külföldi kormányfőkkel folytatott tárgyalásain is ezt tapasztalta.
    Bajnai Gordon emlékeztetett arra: a kormány az elmúlt hetekben folyamatosan egyeztetett partnereivel és az elmúlt szűk egy hónapban számtalan fontos, a válság hatásait enyhíteni képes intézkedést hozott.
    Felidézte, megalkották a válságkezelő programot és a parlament többségi támogatásával következetesen végrehajtják az abban foglaltakat. Mint mondta, csak az előző néhány hétben történt intézkedésekkel jelentősen visszafogták az állami kiadásokat, és tovább folytatják az ésszerűsítést e területen.
    A kormányfő kitért arra: több másik mellett fájdalmas, de szükséges döntés a 13. havi nyugdíj megszüntetése.  Kiemelte az alsó szja sávhatár felemelését, amelynek eredményeként, véleménye szerint, több tízezer ember fizet majd kevesebb adót. A fontos intézkedések közé sorolta a munkaadói járulék 5 százalékos csökkentését, amellyel az olcsóbbá váló foglalkoztatás hozzájárul a munkahelyek védelméhez. A fontos kormánydöntések között szólt arról, hogy a közrend és a magánvagyon fokozott védelme érdekében szigorították a büntető törvénykönyvet.
    "Jó úton járunk, amelyről nem szabad letérni, mert már ma is látszanak az első halvány, de pozitív jelek" - fogalmazott a miniszterelnök.
    Bajnai Gordon úgy látja: a nemzetközi gazdasági válság közel sem ért véget, éppen ezért, mint mondta, továbbra is elszántak abban, hogy végigcsinálják amit elkezdtek, hogy Magyarország a válság elmúltával egy gyors növekedési pályára állva fenntartható módon gyarapodhasson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?