Bagdadi al-Kaida-szál

Bagdad/Washington. Megadta magát az Irakot megszálló szövetséges erőknek Szaddám Huszein volt belügyminisztere. Mahmúd Ziáb al-Ahmed pénteki letartóztatását szombaton délután jelentette be az amerikai középső parancsnokság.

A bukott iraki rendszer belügyminisztere a 29. számú körözött volt az amerikai-brit koalíciónak a legfőbb iraki vezetőkről készült 55-ös listáján. A Pentagon által kiadott kártyán Mahmúd Ziáb al-Ahmed a pikk 7-es lapon szerepelt. A közlemény szerint a volt miniszter letartóztatása „megerősítette a szövetség eltökéltségét Szaddám Huszein megbuktatott rendszere híveinek üldözésében.” Az Egyesült Államok a mai napig azt közölte, sikerült elfogni vagy megölni harminchetet az iraki rendszer leginkább keresett emberei közül. Al-Ahmed azonban már szerepelt közöttük.

A Fehér Ház szerint az al-Kaida egy börtönben lévő fontos terroristája elismerte, hogy a szervezet Szaddám Huszein iraki rendszerétől kért segítséget biológiai és vegyi fegyverkezésre irányuló terveihez. A Fehér Ház jelentést tett közzé annak a száz napnak az eredményeiről, amely azóta telt el, hogy George Bush elnök befejezettnek nyilvánította a nagyobb szabású iraki hadműveleteket. A jelentés szerint az említett al-Kaida-vezető elmondta: Oszama bin Laden belátta, hogy afganisztáni laboratóriumaiban nem tud biológiai és vegyi fegyvereket előállítani. Ezért Irakhoz fordult segítségért. Szaddám Huszein rendszere beleegyezett, hogy 2000 decemberétől kiképez két al-Kaida-tagot biológiai és vegyi fegyverekkel való harcra.

Három nappal a Jordánia bagdadi nagykövetsége ellen elkövetett pokolgépes merénylet után a bagdadi sajtó megnevezte azt a jordániai származású férfit, aki értesülések szerint alaposan gyanúsítható a robbantás elkövetésével. Az Al-Taakhi vezércikke szerint az iraki rendőrségnek bizonyítékai vannak arra, hogy az augusztus 7-én elkövetett merényletet Abu Muszab Azzarqavi követhette el. A jordániai származású férfi Afganisztánban kapott kiképzést, és társaival együtt harcolt Oszama bin Laden terrorista vezér oldalán. A csütörtöki robbantás után az iraki rendőrség az amerikai egységekkel közösen házkutatásokat tartott Abu Muszab és társai rejtekhelyein, ahol több vegyi- és biológia fegyver használatával kapcsolatos dokumentumot és más, az Al-Kaida terrorszervezettel is összefüggésbe hozható iratot is találtak.

Brit katonák figyelmeztető lövésekkel oszlattak szét tüntetőket Bászrában, Tikritben két amerikai katona megsebesült, a várostól nem messze három irakit letartóztattak. Bagdad központjában nyolc iraki, köztük egy gyermek, valamint az al-Dzsazíra nevű katari műholdas televízió két munkatársa megsebesült egy, amerikai katonák ellen intézett kézigránát-támadás következtében. A támadó vagy támadók egy emeletes házból hajították ki a gránátot az amerikai katonák felé, de az egy harmincfős iraki csoportra esett.

A brit tengerészet egy panamai illetőségű hajón 1100 tonna csempészett iraki olajat talált, ezért a vízi járművet Umm-Kaszr dél-iraki kikötővárosba vontatták. A rakomány a legnagyobb mennyiségű csempészett olajszállítmány a háború befejeződése óta. A hajó ukrán legénységét és kapitányát őrizetbe vették, és átadták az iraki rendőrségnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?