Babiš vezeti a cseh politikusok népszerűségi listáját

Prága |

<p>Andrej Babiš, a kormánykoalíciós ANO mozgalom elnöke vezeti a cseh politikusok népszerűségi listáját. A multimilliárdos vállalkozóból lett politikus népszerűsége hónapok óta folyamatosan emelkedik.</p>

A STEM közvélemény-kutató intézet márciusi országos felmérésének pénteken nyilvánosságra hozott eredménye szerint Babisról a megkérdezettek 62 százaléka nyilatkozott kedvezően. Babiš öt százalékkal előzi meg a második helyen lévő Jiří Dienstbier szociáldemokrata emberi jogi minisztert.  A harmadik legnépszerűbb cseh politikus Bohuslav Sobotka, szociáldemokrata miniszterelnök, akiről az emberek 56 százaléka van kedvező véleménnyel.

    Az ellenzéki politikusok közül a legnépszerűbb tíz cseh politikus közé csak Karel Schwarzenberg, volt külügyminiszter, a TOP 09 párt elnöke jutott be. Schwarzenberg 37 százalékkal a nyolcadik.

    Babiš népszerűsége annak ellenére emelkedik, hogy az ellenzék részéről és a cseh sajtóban is folyamatos támadásoknak van kitéve. Elsősorban azt vetik szemére, hogy politikai pályára lépve nem mondott le vállalkozói tevékenységéről, ami kritikusai szerint összeférhetetlen.

    A Csehország második leggazdagabb emberének tartott Babiš, aki a kormány alelnöke és pénzügyminisztere, azonban kitartóan azt állítja: nem sértett törvényt, és senki sem tud rábizonyítani olyan esetet, amikor pénzügyminiszteri tisztségét vállalkozásai érdekében használta fel.

    A támadásokra pénteken a miniszterelnök is reagált. Sobotka azt mondta: a legjobb megoldás az lenne, ha Babiš kivonulna vállalatai vezetéséből.  Ő azonban ezt elutasítja.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?