Babiš: a cseh kormány kérni fogja a szükségállapot meghosszabbítását

Andrej Babiš

A cseh kormány kérni fogja a parlamenttől a hét végén lejáró szükségállapot további meghosszabbítását – jelentette ki Andrej Babiš miniszterelnök a kormány szerda reggeli ülése után tartott sajtótájékoztatón.

A csehországi helyzet „rendkívül komoly”, és március elején valószínűleg a legrosszabb lesz a koronavírus-járvány tavaly márciusi kirobbanása óta – mondta Babiš újságíróknak. Leszögezte: az óvintézkedések szigorítását is tervezik, és ezekről várhatóan az esti újabb kormányülésen születik döntés.

„Meg kell ezt tennünk, mert ellenkező esetben a kórházakban teljes lesz a katasztrófa. Ilyen helyzetben még nem voltunk” – mondta a miniszterelnök.

„Az egészségügy szemszögéből nézve pokoli napok állnak előttünk” – tette hozzá.

A szerda reggeli kimutatások szerint a cseh kórházakban jelenleg mintegy 6300 személyt kezelnek koronavírussal, közülük több mint 1300 állapota súlyos.

A szaktárca szerint a speciális covidos és az intenzív osztályokon már csak az ágyak mintegy 15 százaléka szabad. Számos kórház megtelt, és az érintett járásokból az ország más kórházaiba szállítják a betegeket.

Bejelentették, hogy a kormány felvette a kapcsolatot azokkal a német régiókkal is, amelyek hajlandóak segítséget nyújtani a cseheknek. Szászország, Bajország és Észak-Rajna-Vesztfália már konkrét ajánlatokat is küldött. A lengyel határ mentén elterülő Královohradecký régió pedig azt jelezte, hogy megegyezésre jutott a szomszédos lengyel régióval a cseh betegek esetleges Lengyelországba szállításáról.

Jan Blatný egészségügyi miniszter a közszolgálati hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy az új fertőzések több mint felében már kimutatható a brit vírusmutáns, és eddig hét olyan esetet vizsgálnak, ahol gyanú van a dél-afrikai vírusmutánsra.

A cseh kormány és az ellenzék a hét elején megegyezett egy pandémiatörvény gyorsított elfogadásában, amely felválthatná a vasárnap lejáró szükségállapotot. Babiš szerdán kijelentette: ez a törvény nem teszi lehetővé azokat az óvintézkedéseket, amelyekre a jelenlegi helyzetben szükség van.  

A helyzet megoldásáról a kormányfő és a szakminiszterek délután újra tárgyalnak az ellenzékkel, a szakszervezetekkel, valamint a munkaadókkal is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?