Ázsiai földrengés – száznál is több áldozat

Ázsiai földrengés – száznál is több áldozat
Kabul/Iszlámábád |

<p>Száz fölé emelkedett a hétfői, afganisztáni központú földrengés halálos áldozatainak száma, a sérülteké nyolcszázra tehető.&nbsp;</p>

A legfrissebb adatok szerint a 7,7-es erősségű földrengés 128 halálos áldozatot követelt. Bár a rengésnek Afganisztánban, Kabultól 254 kilométerre északkeletre volt az epicentruma, a szomszédos Pakisztánban több áldozatot szedett. Ott legalább 94-en vesztették életüket, míg Afganisztánban 33-an. Indiában egy 80 éves asszonyt a rengés okozta izgalom vitt el: szívrohamban halt meg.      Az áldozatok száma félő, hogy jóval magasabb is lehet, mert nagyon nehéz adatokhoz jutniuk a hatóságoknak, ugyanis a rengés miatt nagy területekkel megszűnt a vezetékes és a mobiltelefon-összeköttetés.     Az afganisztáni halálos áldozatok közül 12 iskolás lány, akikkel valójában nem a földrengés, hanem a miatta kitört pánik végzett Talokánban. A tartományi katasztrófavédelem vezetőjének beszámolója szerint a lányokat agyontaposta az iskolából kimenekülő tömeg. A tömeghisztériában 35-en megsérültek, őket kórházban ápolják.      Az afganisztáni rengést nemcsak Kabulban, hanem India és Pakisztán fővárosaiban - Újdelhiben és Iszlámábádban - is érezték. Iszlámábádban a házak falai inogtak, és az emberek félelmükben az utcára futottak, miközben Korán-verseket mormoltak - számolt be a történtekről az AP amerikai hírügynökség. Újdelhiben egy percig tartott rengés, amely ott is megremegtette a házak falait.     Az indiai meteorológiai intézet igazgatója szerint a helyi idő szerint kora délután (közép-európai idő szerint délelőtt fél 11-kor) bekövetkezett rengés középpontja a Hindukus hegység alatt volt. Az indiai intézet és a pakisztáni társintézet is azt közölte, hogy a rengés erőssége 7,7-es volt.      A katasztrófa csaknem napra pontosan fél évvel azután történt, hogy Nepál idén április 25-én történelme legsúlyosabb földrengését szenvedte el. A májusi utórengés áldozataival együtt a halottak száma elérte a kilenc ezret, és 900 ezer otthon semmisült meg vagy károsodott súlyosan.      Tíz éve - 2005. október 8-án - Pakisztánban volt rendkívül pusztító földrengés. Abban 75 ezer ember vesztette életét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?