Ázsia is uniót hoz létre

Jakarta |

<p> A délkelet-ázsiai országok ASEAN szervezete életbe léptette a szorosabb gazdasági együttműködésről rendelkező kartáját. A tíz tagország külügyminisztere Jakartában látta el kézjegyével a dokumentumot, amelyet tavaly novemberben fogadtak el és azóta valamennyi tagországban ratifikáltak.</p>

A 41 éve működő szervezet ezentúl  a tagországok nevében léphet fel, az ASEAN tehát blokként tárgyalhat, és 2015-ig létrehozza az egységes gazdasági övezetet, az Európai Unió mintájára.

Indonéziai államfője jelentős eseményeknek minősítette a karta elfogadását, amitől Délkelet-Ázsia korábbiaknál sokkal gyorsabb politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális előrelépését várja. Ugyanakkor a kartában nem rögzítették, hogy milyen szankciókkal sújtják a rendelkezések megsértőit, egyebek között az áruk, a munkaerő és a tőke szabad áramlásának akadályozóit.

Az ASEAN tagországai: Burma, Brunei, Indonézia, Kambodzsa, Laosz, Malajzia, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Thaiföld és Vietnam.

Az ASEAN tagországainak lakossága 575 millió volt 2007-ben, az együttes GDP mintegy 1200 milliárd dollárt tett ki. A teljes külkereskedelmi forgalom 1,6 billió dollárra rúgott, a teljes külföldi tőkeberuházások értéke pedig 61,5 milliárd dollár volt 2007-ben. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?