Azonosítottak egy gyanúsítottat a Nashville belvárosában felrobbant lakóautó ügyében - közölték amerikai szövetségi bűnüldözési hatóságok szombaton.
Azonosítottak egy gyanúsítottat a nashville-i robbantás ügyében
Jason Pack, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) különleges ügynöke szerint Nashville Antioch nevű külvárosában házkutatást tartottak egy lakásban, amely kapcsolatba hozható ezzel az emberrel.
A nyomozók egy korábbi közlése szerint több személy ellen is vizsgálódnak az ügyben, eddig azonban nem találtak további pokolgépeket, így megítélésük szerint nincs aktív fenyegetés Tennessee amerikai állam fővárosának térsége számára.
A szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) egy külön közleményben a nap folyamán megerősítette, hogy valóban emberi maradványokat találtak a robbantás környékén.
Douglas Korneski, az FBI memphisi irodájának vezetője arról számolt be, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda 250 ügynöke, illetve elemzője dolgozik annak kiderítésén, hogy ki, illetve kik felelős(ek) a szándékos robbantásért, amely három ember sérülése mellett kiterjedt károkat okozott egy többnyire üres utcán és Tennessee, valamint Kentucky és Alabama államok telekommunkációs hálózatában.
A robbanásban ugyanis megrongálódott az AT&T amerikai telekommunikációs vállalat telefonközpontjának központi irodája is a hálózati berendezésekkel, ami fennakadásokat okozott a mobil-, valamint a vezetékes telefonszolgáltatásban is. Szombaton továbbra sem üzemelt a rendőrség vészhívó rendszere Tennessee-ben, a nashville-i Covid-19-es segélyhívó szám, és néhány kórházi rendszer.
A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) rövid időre felfüggesztette a légi járatokat a nashville-i nemzetközi repülőtéren szintén a detonáció következtében előállt telekommunikációs nehézségekre hivatkozva, a reptéri forgalom időközben azonban már korlátozásokkal, de helyreállt.
A hatóságok lezárták Nashville turisták körében kedvelt belvárosát további nyomok után kutatva.
John Cooper polgármester vasárnapig kijárási tilalmat rendelt el a belvárosban.
Pénteken robbant fel egy parkoló lakóautó Nashville belvárosában. A gépkocsiból a detonációt megelőzően bombára figyelmeztető hangfelvételt lehetett hallani.
A rendőrök ezért gyorsan elkezdték a környék kiürítését, és kihívták a tűzszerészeket. A lakóautó azonban felrobbant, még mielőtt a tűzszerészek a helyszínre érkeztek volna.
Kilenc közelben parkoló autó is kigyulladt, és a környéken többtucatnyi háznak betört az ablaka, negyvenegy épületben keletkeztek károk, emellett több fát is kidöntött a detonáció.
Andrew McCabe, az FBI korábbi vezérigazgató-helyettese a CNN hírtelevíziónak pénteken azt mondta: elképzelhető, hogy a helyszínre érkező rendőrök voltak a robbantás célpontjai. Egy ilyen nagyságú robbantás már terrorcselekménynek számít - tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.