Az USA több milliárd dolláros szóló törvényjavaslat elfogadását tervezi Izrael segítéséről

gaza isra k

Az amerikai képviselőház Izrael 17,6 milliárd dolláros támogatásáról szóló törvényről tervez szavazást a következő héten – jelentette be Mike Johnson a Kongresszus alsóházának republikánus elnöke.

A politikus republikánus képviselőtársainak írt levélében azzal indokolta az új törvény elfogadásának szükségességét, hogy az elmúlt három hónapban a Hamász által kezdett harcok fokozódtak, valamint Irán által támogatott fegyveres csoportok a Közel-Keleten állomásozó amerikai erőket támadják, és jelenleg is zajlanak amerikai válaszcsapások.

Az amerikai képviselőház republikánus többsége tavaly ősszel törvényt fogadott el Izrael 14,3 milliárd dolláros támogatásáról, ami a támogatáshoz szükséges forrást az amerikai adóhatóság jelentősen megnövelt költségvetéséből vonta volna el.

Az alsóházi törvényt a demokrata többségű szenátus nem vette napirendre. Chuck Schumer demokrata szenátor, a szenátus többségi vezetője azzal indokolta a lépést, hogy a szövetségi adóhatóság költségvetésének csökkentését eredményező kitétel „mérgező pirula”, ezért nem áll módjában azt szavazásra bocsátani.

Mike Johnson bejelentése arról szól, hogy az új törvényjavaslatban nem szerepel az adóhatósági elvonás, ezért a „szenátusnak nem marad kifogása”.

A republikánusok korábbi érvelése szerint azért készítettek külön törvényjavaslatot Izrael biztonsági támogatásáról, mert azt nem övezi ellenállás a párt képviselőinek körében, míg Ukrajna további támogatásáról szóló fehér házi kérés teljesítéséhez feltételeket kötnek.

Ezzel párhuzamosan a szenátusban készül egy törvényjavaslat, ami szándéka szerint teljesíti a republikánusok követelését az illegális bevándorlás elleni fellépésről és a határőrizet szigorításáról. A jogszabály az előzetes közlés szerint demokrata és republikánus szenátorok kompromisszumát tükrözi, a végleges szöveget a jövő hétre ígérték.

A republikánusok legfőbb követelése a határ- és migrációs válság megoldása, mielőtt hozzájárulnának a Joe Biden elnök által kért költségvetés-kiegészítéshez, ami 60 milliárd dollárt tartalmaz Ukrajna további katonai és pénzügyi támogatására.

A képviselőház elnöke ugyanakkor sajnálatának adott hangot, hogy a kompromisszumról szóló tárgyalásokból az alsóház tagjait kizárták, ezért nem tudta megígérni, hogy a jogszabályt a képviselőház el fogja fogadni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?