Az USA szerint nincs arra utaló jel, hogy Oroszország nukleáris fegyver bevetésére készülne

atomfegyver k

Az amerikai védelmi minisztérium szerint nincs arra utaló jel, hogy Oroszország nukleáris fegyver bevetésére készülne. A Pentagon ezt helyi idő szerint szombaton közölte, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette, hogy Moszkva taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszország területére.

Láttuk a jelentéseket az orosz lépésről, és továbbra is nagy figyelemmel követjük az ügyet

fogalmaztak a védelmi tárca közleményében. Hozzátették: nem indokolja semmi, hogy Washington változtasson a saját stratégiai nukleáris álláspontján.

Hangsúlyozták azt is, hogy az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett a NATO által biztosított kollektív védelem mellett.

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára vasárnap úgy vélekedett, hogy orosz taktikai atomfegyverek telepítése destabilizálná Fehéroroszországot azzal, hogy a lehető legjobban felerősítené az Oroszországgal és Putyinnal szembeni negatív megítélést és elutasítást a fehérorosz társadalomban. Danyilov szerint továbbá az orosz elnök ezzel a lépéssel „túszul ejti” a szomszédos országot.

Putyin az állami televízióban azt mondta, nem sérti az atomsorompó-egyezményt, ha Oroszország taktikai atomfegyvereket állomásoztat a szomszédos ország területén. Hozzátette: az Egyesült Államok is nukleáris fegyvereket telepített európai szövetségesei területére.

Putyin szerint Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök már régen felvetette a taktikai atomfegyverek telepítésének kérdését a Lengyelországgal határos Fehéroroszországban. Az orosz és a fehérorosz kormány egyetértett a döntésben – hangsúlyozta az orosz elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?