Az USA felülvizsgálja az Iszlám Állam elleni stratégiáját

New York |

<p>Barack Obama amerikai elnök arra utasította nemzetbiztonsági szakértőit, hogy vizsgálják felül az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépés stratégiáját - értesült a CNN.</p>

A hírtelevízió csütörtöki közlése szerint a felülvizsgálatot az indokolta, hogy Washingtonban felülkerekedett az a meggyőződés, hogy az IÁ-t nem lehet legyőzni a szíriai politikai átmenet véghezvitele és Bassár el-Aszad szíriai elnök eltávolítása nélkül.

    A CNN szerint a stratégia felülvizsgálatáról hozott döntés gyakorlatilag a beismerése annak, hogy téves volt az a washingtoni elképzelés, amely szerint először Irakban, majd utána Szíriában kell legyőzni az IÁ-t anélkül, hogy eltávolítanák a hatalomból Bassár el-Aszadot.     A CNN értesülései szerint a múlt héten a Fehér Házban négyszer is üléseztek Obama külpolitikai tanácsadói, az egyik ilyen tanácskozáson maga az elnök is jelen volt. A megbeszéléseken elsősorban arról volt szó, "hogyan illeszkedik az Egyesült Államok szíriai stratégiája az Iszlám Állammal kapcsolatos stratégiába".     Az amerikai légierő augusztus 8-án kezdte el bombázni az IÁ iraki, szeptember 23-án pedig a szíriai állásait. Irakban az amerikai légierő mellett francia, brit, ausztrál, belga, dán és holland, Szíriában pedig szaúdi, emirátusi, jordániai és bahreini harci gépek is részt vesznek a hadműveletben.     Más, a CNN-nek nyilatkozó források tagadták, hogy Obama elrendelte volna a felülvizsgálatot. Alistair Baskey, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője közleményében leszögezte: "A szíriai stratégia nem változott. Míg a legfontosabb cél az IÁ kiszorítása Irakból, partnereinkkel együtt folytatjuk az IÁ szíriai állásainak bombázását, a menedékhelyekről való kiszorítását és csapásmérő képességének a megtörését".     A CNN szerint az amerikai vezetők azután döbbentek rá annak a stratégiának a téves voltára, hogy először Irakban kell az IÁ-t legyőzni, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg két fronton kényszerült harcolni: egyrészt az IÁ és a másik szélsőséges csoport, az an-Nuszra Front fegyvereseivel, másrészt az Aszad-rendszerrel.    A tanácskozásokon a lehetséges megoldások között szó volt ez esetleges berepülési tilalmi övezet létrehozásáról a török határon, és a mérsékelt szíriai ellenzék kiképzésének és felfegyverzésének a gyorsításáról.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?