Az ukrán elnök feloszlatta a parlamentet

Kijev |

<p>Viktor Juscsenko elnök feloszlatta az ukrán parlamentet, egyben előre hozott választások kiírásáról döntött; a választást december 7-én tartják meg. Juscsenko szerdán az ukrán néphez intézett tévébeszédben hozta nyilvánosságra döntését, de nem említette, hogy aláírta-e a döntésről szóló rendeletet.</p>

Az államfő közölte, hogy szeptember 2-án a parlamentben "de facto" új koalíció alakult a Julija Timosenko miniszterelnök vezette tömbből, az oroszbarát ellenzéki Régiók Pártjából, illetve az Ukrajnai Kommunista Pártból. A törvény harminc napot adott arra, hogy hivatalosan is megalakuljon az új koalíció. Juscsenko alkotmányos jogával élve öt nappal meghosszabbította a törvényes határidőt.
Az elnök szerint azonban szerdáig egyetlen politikai erőtől sem érkezett javaslat parlamenti többségre támaszkodó koalíció létrehozásáról. Az államfő közölte, hogy az ukrán alkotmánnyal összhangban kihirdeti a parlament (verhovna rada) feloszlatását és az előre hozott választás megtartását.
Viktor Juscsenko beszédében - nyilvánvalóan Julija Timosenkóra célozva - azt mondta, hogy "a demokratikus koalíciót egyetlen ember ambíciója", a hataloméhség és az értékrendbeli különbségek döntötték romba, illetve az, hogy az önös érdekek felülkerekedtek a nemzeti érdekeken.
A 2004-es "narancsszínű" forradalomban létrejött, Juscsenko és Timosenko vezette politikai erők egyebek között az Oroszországhoz fűződő viszony alakításának kérdésében kaptak össze. Timosenko kormányfő azzal vádolta a Nyugat-barát államfőt, hogy oroszellenes politikájával válságba döntötte Ukrajnát.
A koalíció helyreállításáról folytatott tárgyalások eredménytelenek maradtak, s médiaértesülések szerint zátonyra futottak a Timosenko-tömb és a Régiók Pártja közötti egyeztetések is. Szerdán az államfő titkára bejelentette: az ukrán törvényhozás minden képviselőcsoportjának vezetője az előre hozott választás mellett foglalt állást a Juscsenkóval folytatott konzultációkon, de a miniszterelnök, Julija Timosenko pártja ezt cáfolta. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?