Az új koronavírus 2019 októberétől terjedhetett Kínában

koronavírus Kína

A Covid-19-et okozó új koronavírus legkorábban már 2019 októberétől elkezdhetett terjedni Kínában, azaz két hónappal korábban, amikor az első megbetegedést azonosították a közép-kínai Vuhanban.

Az angliai Kenti Egyetem kutatói a PLOS Pathogens című tudományos folyóiratban ismertetett tanulmányukban a természetvédelemben a fajok kihalását prognosztizáló matematikai modellezéssel becsülték meg, hogy a SARS-CoV-2 vírus először október eleje és november közepe között jelenhetett meg az ázsiai országban.

A vírus felbukkanásának legvalószínűbb időpontja szerintük 2019. november 17., és valószínű, hogy világszerte elterjedt 2020 januárjára - írták a kutatók, akik szerint az első Kínán kívüli eset Japánban január 3-án bukkanhatott fel.

Az első európai eset január 12-én Spanyolországban jelenhetett meg, az Egyesült Államokban pedig január 16-án.

Kína 2019 decemberében jelentette be az első igazolt Covid-19 esetet, amelynek eredetét a vuhani Huanan élelmiszer- és állatpiachoz kötötték. Tudósok azonban régóta feltételezik, hogy az első esetek korábban jelenhettek meg.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína március végén bemutatott közös tanulmányának szerzői elismerték, hogy lehettek szórványos fertőzések a vuhani járvány kitörése előtt.

Egy másik héten közzétett tanulmányban Jesse Bloom, a seattle-i Fred Hutchinson Rákkutatóközpont szakembere tudományos adatbázisból kitörölt, ám visszanyert adatokat mutatott be a korai Covid-19 esetekről Kínában. Az adatok azt mutatták, hogy a Huanan piacon vett minták egészében nem reprezentatívak, azok egy korábban terjedő vírusvariáns mintái, amely elterjedt Kína más részeire.

Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) szerint a tanulmányban használt minták adatait az SRA bioinformatikai adatbázisba töltötték fel 2020 márciusában, a nyilvános adattár a DNS szekvenálási adatokat őrzi szerte a világból. A kínai kutatók az általuk feltöltött adatokat később törölték, mondván később frissítik és feltöltik egy másik adatbázisba.

A Scientific Reports tudományos folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmányukban ausztrál kutatók arra a következtetésre jutottak DNS-szekvenálisi adatok alapján, hogy a SARS-CoV-2 jóval könnyebben kötődik emberi receptorokhoz, mint más fajokéhoz, ami azt jelzi, hogy már alkalmazkodott az emberekhez, amikor először megjelent.

A kutatók lehetségesnek tartják, hogy más, eddig nem azonosított állat – amelyhez még jobban adaptálódik – lehetett a köztes faj, de szerintük nem lehet kizárni a feltételezést, hogy laboratóriumból került ki az új koronavírus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?