Az RMDSZ valószínűleg bejut

Bukarest |

<p>A román állampolgárok a diktatúra bukása utáni hatodik parlamenti választáson először szavaznak egyéni választókerületes rendszer szerint, amely „emberközelibb” kampányt tett ugyan lehetővé, de a korábbiaknál kiszámíthatatlanabbá vált a jövendő politikai paletta.</p>

Az eddigi pártlisták helyett ezúttal a jelöltekre adják voksukat a románok saját választókerületükben. Ezekből pontosan annyi van, amennyi a képviselőház és a szenátus tagjainak száma, mindegyikben egyetlen jelöltet indíthattak a pártok. Egyetlen fordulóban szavaznak az emberek, de a töredékszavazatokat utóbb megyei és országos szinten „visszaosztják”, mégpedig a pártok által elért eredmény arányában. A korábbi pártlistás választási rendszer felváltását Traian Basescu államfő kezdeményezte, a parlament bizonyos változtatásokkal el is fogadta. Kérdés, hogy mely politikai erők járnak jól, és melyek veszítenek ezzel.

A jövendő koalíciók bármely változata lehetséges ebben a pillanatban. Szinte biztos, hogy szoros küzdelem lesz a Basescu által támogatott Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között. De abban sem kételkedik a megfigyelők többsége, hogy egyetlen alakulat sem szerzi meg az ötven százalékos többséget.

Harmadik befutó minden bizonnyal a Calin Popescu Tariceanu jelenlegi miniszterelnök által vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) lesz. Az előrejelzések szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) el fogja érni az öt százalékos bejutási küszöböt, viszont nagy valószínűséggel kiesik a parlament padsoraiból a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM).

A sajtó az elmúlt hetekben számos, kulisszák mögötti tárgyalásról vélt tudni. Ezek alapján a jövendő szövetkezések megannyi változatáról lehetett olvasni, például arról, hogy a PD-L és a PNL ismét politikai frigyre lép. Más jóslatok szerint Tariceanu liberálisai összeállhatnak a szociáldemokratákkal, de lehet, hogy ez utóbbiak „szűrik össze a levet” a demokrata-liberálisokkal. Van, aki még „nagykoalícióról” is beszél, amelyben mindhárom erő részt venne.

Az is kérdéses, hogy ez a három párt mennyire ragaszkodik megnevezett miniszterelnök-jelöltjük személyéhez. Basescu elnök nem rejtette véka alá, hogy nem szívesen adna kormányalakítási megbízást sem Tariceanunak, sem pedig Mircea Geoana szociáldemokrata pártvezérnek.

Az RMDSZ csaknem minden választókerületben (szám szerint 449-ben) indított jelöltet, és határozottan reméli, hogy nemcsak a parlamentben tesz majd szert erős képviseletre, hanem ismét kormányzati szerepet vállalhat. A választási eredmények függvényében nyilvánvalóan meghatározó szerepe lehet abban is, hogy milyen parlamenti többség alakulhat Romániában. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?