Az oroszok többsége támogatja Putyin politikáját

Moszkva |

<p>Immár második hete kétéves csúcson áll Vlagyimir Putyin orosz elnök népszerűségi indexe, s az oroszok többsége szerint meg kell védeni aktívan a Krímben élő oroszok érdekeit - ez derült ki két friss közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit csütörtökön hozták nyilvánosságra.</p>

Valerij Fjodorov, az Oroszországi Társadalmi Véleménykutató Központ (VCIOM) vezetője elmondta, hogy ugyanazt a kérdést tették fel mint 2009-ben, azaz védelmezze-e Oroszország a Krímben élő oroszok érdekeit, vagy inkább ne konfrontálódjon az ukrán hatóságokkal.

    Öt évvel ezelőtt a megkérdezettek 73 százaléka támogatta az érdekek tevékenyebb védelmét, míg 15 százalék inkább a konfliktus kerülését támogatta. Az új felmérés szerint az emberek 71 százaléka állt ki a krími oroszok védelme, míg 17 százaléka a szembenállás kerülése mellett.

    Fjodorov elmondta azt is, hogy növekszik az érdeklődés Ukrajna iránt. Példaként említette, hogy három hete a megkérdezettek 72 százalékának, két hete 74, míg a múlt héten már nyolcvan százalékának voltak az ukrán események a legfontosabbak.

    Szólt arról is, hogy az oroszok többsége az Ukrajnában történteket államcsínynek, erőszakos hatalomátvételnek nevezte, és úgy tartja, hogy Ukrajnában anarchia, törvénytelenség, banditizmus uralkodik, és polgárháború van. A megkérdezettek csupán 8 százaléka vélekedett úgy, hogy forradalom volt, míg 3 százaléka szerint amerikai provokáció, nyugati beavatkozás történt.

    A VCIOM csütörtökön hozta nyilvánosságra a március 1-2-án elvégzett, az államfő munkáját értékelő közvélemény-kutatás eredményét is. A felmérés szerint az oroszok 67,8 százaléka helyesli Putyin elnöki tevékenységét, egy héttel korábban pedig 67,7 százalék volt ez az arány. Szociológusok úgy vélekedtek, hogy a magas index a Szocsiban lezajlott téli olimpiával, valamint az Ukrajnában történtekkel magyarázható. Az előző csúcsot - 68,8 százalék - 2012 májusában, közvetlenül az elnöki beiktatás után mérték.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?