Az oroszok Kupjanszk felé tették át támadásaik fő irányát

ukrán válság k

Az orosz erők a Harkiv megyei Kupjanszk városát választották támadásuk fő irányának, ehhez nyolc Storm-Z elnevezésű rohamosztagból álló támadócsoportot hoztak létre – mondta el Olekszandr Szirszkij vezérezredes, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka szerdán az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott nyilatkozatában.

A katonai vezető kiemelte, hogy heves csaták folynak a térségben, egyes állások többször is „gazdát cserélnek”. „Az ellenség célja, hogy áttörje csapataink védelmét, és közvetlenül benyomuljon Kupjanszkba” – tette hozzá. Szavai szerint ezzel egy időben az orosz erők Novoszelivszke környékén offenzívával megkísérelték oldalba támadni az ukrán csapatokat és bekeríteni őket, de nem jártak sikerrel.

„Katonáink bátran tartják az arcvonalat, visszaverve az ellenség minden előre nyomulási kísérletét” – hangsúlyozta a parancsnok. Szirszkij azt is elmondta, hogy kedden látogatást tett a térségben, és a csapatparancsnokokkal együtt megvitatta a válaszlépések lehetőségeit az oroszok támadásaira.

„Ennek eredményeként minden szükséges döntést meghoztunk annak érdekében, hogy garantáljuk az ellenség visszaszorítását” – fogalmazott. Hozzátette, hogy elsősorban az ukrán alakulatok további megerősítéséről ejtettek szót, minden szükséges erővel, eszközzel és lőszerrel.

Volodimir Zelenszkij elnök szerdán újabb haditanácsülést hívott össze, amelyet ezúttal szűkebb körben tartottak meg. Ezen az államfő tájékoztatása szerint egyetlen témára, az ukrán offenzívára összpontosítottak. Elemezték a kialakult helyzetet, az orosz műveleteket és megtervezték a jövőbeli lépéseket, valamint az ukrán csapatok minden szükséges eszközzel való ellátását.

Az Ukrajinszka Pravda helyi kormányzói hivatalok közléseiből készített szerdai összeállításában kiemelte, hogy az elmúlt nap alatt három polgári személy vesztette életét, és 22 sérült meg Ukrajna-szerte orosz támadások következtében.

Szerhij Liszak, a keleti országrészben lévő Dnyipropetrovszk megye kormányzója a Facebookon közzétette, hogy kedd estétől háromszor vették tűz alá az orosz erők Nyikopol város térségét, aminek következtében egy 18 éves fiú életét vesztette, három helyi lakos pedig megsérült.

Az ukrán hadsereg stratégiai kommunikációs részlege beszámolt arról, hogy csapást mértek egy orosz parancsnoki állásra a déli Herszon megyében lévő, orosz megszállás alatti Nova Kahovkában.

Az ukrán vezérkar legfrissebb szerdai összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 820-szal 251 620 főre emelkedett. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett nyolc harckocsit, 17 tüzérségi rendszert és 17 drónt, szerda reggel pedig a vezérkar közlése szerint lelőttek egy orosz katonai helikoptert.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?