Az oroszok állítják, csökkentik a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv térségében

ukrán válság k

Az orosz védelmi minisztérium úgy döntött, hogy alapvetően csökkenti a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv térségében – jelentette ki a tárca helyettes vezetője kedden.

„A tárgyalások az Ukrajna semlegességéről és atomfegyver-mentességéről szóló megállapodásról gyakorlati dimenzióba léptek, így az a döntés született, hogy a bizalom erősítése céljából radikálisan csökkentik a katonai tevékenységet Kijev és Csernyihiv térségében” – jelentette ki Alekszandr Fomin orosz védelmi miniszterhelyettes  Isztambulban, az orosz és ukrán fél között tartott tárgyalások első napján.

Fomin azt is elmondta, hogy Oroszország felszólította Ukrajnát, hagyjon fel „az orosz hadifoglyok kínzásával”.

Ukrajna ellenőriz minden információt a hadifoglyokkal történő  bánásmóddal kapcsolatban, és megteszi a megfelelő jogi lépéseket, ha bármilyen jogsértést tapasztalnak – közölte kedden, mintegy válaszként, az ukrán vezérkari főnök helyettese.

Vlagyimir Megyinszkij, az orosz küldöttség vezetője a tárgyalásokról megállapította, hogy „lényegi megbeszélések” folytak. Az újságíróknak tartott tájékoztatón a küldöttségvezető „építő jellegűnek” nevezte a tárgyalási fordulót.

Hozzátette: Oroszország kész katonai és politikai lépésekre a „konfliktus enyhítése” céljából.

„A közeljövőben tanulmányozzuk Ukrajna javaslatait, továbbítjuk őket az elnöknek és ennek megfelelően válaszolunk majd” – fogalmazott Megyinszkij.

Vlagyimir Megyinszkij is közölte, hogy Oroszország beleegyezik a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti találkozóba, amint a két külügyminiszter kezdeményezi a békeszerződést.
 

Mihajlo Podoljak az ukrán elnöki hivatal tanácsadója, az ukrán küldöttség tagja, szintén újságírók előtt Isztambulban kijelentette, hogy Kijev számára továbbra is kulcsfontosságúak az Ukrajna biztonságát szavatoló nemzetközi garanciák, mielőtt beleegyezne a tűzszünetbe.

Az ukrán tárgyalók szerint Kijev a tárgyalási fordulón javasolta, hogy biztonsági garanciákért cserében a semleges státusz mellett dönt, azaz nem csatlakozik katonai szövetségekhez és nem fogad be külföldi katonai támaszpontokat.

Az ukrán javaslat értelmében az ország semleges maradna, de a biztonságát harmadik országok csoportjának kellene garantálnia. E csoportba sorolta az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, Franciaországot, Törökországot, Kínát és Lengyelországot. Ezenkívül Ukrajna 15 esztendeig tartó, kétoldalú tárgyalásokat javasolt a Krím jövőjéről és Szevasztopol státusáról.

A tárgyalások után Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter bejelentette, hogy az orosz és az ukrán tárgyalóknak sikerült „konszenzusra és közös megegyezésre” jutniuk egyes kérdésekben.

Cavusoglu szerint a két fél jelentős előrehaladást ért el a tárgyalások kezdete óta a keddi isztambuli találkozón. Bejelentette, hogy a tárgyalási fordulót az orosz és ukrán külügyminiszter találkozója követi.

Cavusoglu azt is közölte, hogy az orosz és ukrán vezetők közötti találkozó szintén szerepel a napirenden, de időkereteket nem adott meg.

A török külügyminiszter hozzátette: Ankara arra bátorította a két felet, hogy biztosítsák a tűzszünetet és állapodjanak meg a humanitárius folyosók megnyitásában.

A török diplomácia vezetője kedden bejelentette, hogy a többnaposra tervezett tárgyalások szerdán nem folytatódnak.

A tárgyalásokon jelen volt Roman Abramovics orosz oligarcha is az orosz küldöttség „nem hivatalos tagjaként”, „közvetítőként”.

Hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai napilap és a Bellingcat oknyomozó hírportál azt írta, hogy Abramovicson és az ukrán tárgyalóküldöttség két tagján esetleges mérgezésre utaló jeleket lehetett tapasztalni egy korábbi tárgyalási forduló után. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden elutasította, hamisnak és az Oroszország elleni információs háború részének nevezte az oligarcha és a tárgyalók esetleges megmérgezésével kapcsolatos állítást.

Az orosz és az ukrán küldöttség kedd reggel találkozott a Dolmabahce palotában, a szultánok utolsó boszporuszi rezidenciájában. A küldötteket fogadta Recep Tayyip Erdogan török elnök, aki – megnyitva a tárgyalási fordulót – felszólította őket, hogy vessenek véget az orosz csapatok ukrajnai támadásai miatti tragédiának.

A keddi tárgyalási fordulót megelőzően a két küldöttség személyesen találkozott háromszor a fehéroroszországi Belovezsszkaja Puscsa nemzeti parkban, majd videó-összeköttetés segítségével több alkalommal is tárgyaltak, de nem sikerült áttörést elérniük.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?