Az orosz hatóságok pénteken közölték a börtönben meghalt Alekszej Navalnij anyjával, hogy a fegyintézet területén fogják eltemetni fiát, hacsak három órán belül nem egyezik bele abba, hogy nem nyilvános temetésen helyezzék őt örök nyugalomra – közölte Kira Jarmis, a néhai orosz ellenzéki vezető szóvivője az X-en.
Az orosz hatóságok ultimátumot adtak a néhai ellenzéki vezető anyjának a temetés ügyében
Az orosz ellenzéki politikus múlt hét pénteken, 47 éves korában halt meg a Jamal-Nyenyec Autonóm Körzetben található sarkvidéki börtönben, ahol 19 éves büntetését töltötte. Halálhíre nemzetközi felháborodást váltott ki, számos ország bekérette a helyi orosz nagykövetet.
Alekszej Navalnij anyja, Ljudmila Navalnaja, aki a helyszínen tartózkodik, napok óta követeli fia holttestének kiadását, hogy méltó módon barátai, családja és hívei körében temethessék el őt.
Kira Jarmis szerint a 69 éves asszonyt egy nyomozó felhívta a nap folyamán, és ultimátumot adott neki: vagy belegyezik három órán belül a nyilvánosság kizárásával, titokban végzendő temetéshez, vagy a fegyintézet területén temetik el a fiát – írta a szóvivő az X-en.
Jarmis szerint Ljudmila Navalnaja visszautasította az ultimátumot, és továbbra is követeli fia holttestének kiadását.
Az orosz hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak az ügyben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.