Az orosz börtönfelügyelet szerint Navalnij állapota kielégítő

Alekszej Navalnij

Stabilnak és kielégítőnek bizonyult Alekszej Navalnij ellenzéki politikus egészségi állapota az orvosi vizsgálat során - közölte csütörtökön orosz Szövetségi Büntetésvégrehajtási Szolgálat (FSZIN) Vlagyimir megyei  parancsnokságának sajtószolgálata.

A FSZIN szerint a panasszal jelentkező elítélteket, köztük Navalnijt, szerdán vizsgálták meg. Az ellenzéki jogi képviselője, szerdán panaszolta el a Meduza ellenzéki hírportálnak, hogy ügyfelének megromlott az egészsége, zsibbad a lába és fáj a háta. Az is elmondta, hogy ügyvédet nem  engedtek be Vlagyimir megyei Pokrov 2. javítókolóniába, ahol Navalnij büntetését tölti.

Az ellenzéki politikust január 17-én Moszkvában vették őrizetbe, amikor hazatért Berlinből, ahol kórházi és rehabilitációs kezelést kapott, miután több nyugati laboratórium egybehangzó szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a rá az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

A korábbi verdikt megváltoztatását az orosz büntetés-végrehajtás kérte, arra hivatkozva, hogy a politikus hatvanszor sértette meg a feltételes szabadlábra helyezéssel járó kötelmeket. Az elsőfokú döntést Navalnij megfellebbezte, de a fővárosi bíróság február 20-án helybenhagyta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?