Az okostelefonok kódolásától óvott az FBI igazgatója

Washingto |

<p>Az okostelefonok adatforgalmának és operációs rendszerének kódolásától óvta a technológiai cégeket csütörtökön James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója, azzal érvelve, hogy ez bűnügyi nyomozások széles körét akadályozná meg.</p>

"Bírósági végzés alapján megvan a jogi felhatalmazásunk arra, hogy elfogjuk a kommunikációt és ahhoz hozzáférjünk, de gyakran hiányzik az ehhez szükséges műszaki képességünk" - mondta Comey a washingtoni Brookings Intézetben.

Comey több olyan esetet idézett, amelyekben a telefonos adatok előmozdították a nyomozást. Az FBI első embere az követően szólalt meg a folytonos, a magánélet sérthetetlensége kontra biztonság vitában, hogy az Apple és a Google közölte: rejtjelezett vagy kóddal védett lesz az új operációs rendszerük.

James Comey azt mondta, hogy a cégek magatartása érthető. Ugyanakkor megfontolt vitára invitálta őket az üggyel kapcsolatban, mert a kódolás szerinte minden szinten hatással lesz majd a bűnüldözésre és a nemzetbiztonságra is. Az is elismerte, hogy a közvélemény joggal aggódik azt követően, hogy Edward Snowden leleplezte a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által folytatott titkos adatgyűjtést. 

Rámutatott ugyanakkor, hogy a filmekben látottakkal ellentétben a bűnüldöző szervek nem férnek hozzá "egyetlen kattintással" mindenfajta információhoz. Azt állította, az FBI elkötelezett amellett, hogy ne kerülő utakon, a "hátsó ajtón" közlekedjen, hanem bírósági felhatalmazás és felügyelet mellett cselekedjék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?