Az Obama-kormányzat 800 milliót visszatart a pakisztáni katonai segélyből

Washington |

<p>Az Obama-kormányzat visszatart 800 millió dollárt a Pakisztánnak szánt katonai segélyből, mert elégedetlen Iszlámábád szélsőségesek elleni harcával és azzal, hogy távozásra kényszerítette az amerikai kiképzőtiszteket - írta a hétvégén a The New York Times (NYT) című napilap.</p>

Az újság három magas beosztású amerikai kormányzati illetékest idéz, akik szerint az Egyesült Államok felfüggeszti vagy leállítja 800 millió dollárnyi segély folyósítását. Ez az összeg több mint harmada a Pakisztánnak szánt, a biztonság erősítésére elkülönített kétmilliárd dolláros éves katonai segélynek.

A szóban forgó összegből 300 millió amerikai dollárt fordít az Egyesült Államok arra, hogy megtérítse Pakisztánnak azokat a költségeket, amelyek az afganisztáni határ térségébe vezényelt, több mint 100 ezer pakisztáni katona állomásoztatásával járnak. A NYT információi szerint az összeg fennmaradó részét kiképzésre és katonai felszerelések beszerzésére fordítják.

Amerikai illetékesek közölték a lappal, hogy a segély és a katonai felszerelések továbbítása akkor folytatódhat, ha javul az amerikai-pakisztáni viszony, illetve Iszlámábád többet tesz a szélsőségesek elleni harc érdekében.

A pakisztáni hatóságok nemrégiben véget vetettek a helyi katonák kiképzését szolgáló amerikai programnak, s emiatt az elmúlt hetekben több mint száz amerikai kiképzőtisztnek kellett visszatérnie hazájába. Iszlámábád azzal fenyegetőzött, hogy felszámolja az amerikai CIA-bázist is, amely a szélsőségesek elleni dróntámadások érdekében működtetnek az amerikaiak a dél-ázsiai országban.

Az Egyesült Államok nyomást gyakorol Pakisztánra, hogy fokozza terrorizmusellenes harcát. Ez feszültséget gerjesztett a washingtoni és az iszlámábádi kormány kapcsolatában. Rontottak kettejük viszonyán a polgári személyek életét kioltó amerikai dróntámadások, továbbá az is, hogy amerikai kommandósok május elején egy Iszlámábád melletti városban végeztek Oszama bin Ladennel, s nem értesítették a készülő akcióról a pakisztáni hatóságokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?