Az MDF kizárta Almássyt

Budapest |

<p>A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja egyhangú szavazással pénteken kizárta soraiból Almássy Kornélt - közölte Herényi Károly frakcióvezető. Herényi Károly közleményében hangsúlyozta: Almássy Kornél politikája az elmúlt időszakban teljességgel vállalhatatlan.</p>

"Az emberi összeomlás még érthető lenne, politikai viselkedése azonban egy konzervatív párt számára elfogadhatatlan" - tette hozzá. Herényi Károly az MTI érdeklődésére azt mondta, a párt alapszabálya szerint a frakcióból való kizárás egyben a pártból való kizárást is jelenti. Almássy Kornél kizárásával 10 tagúra csökkent az MDF frakciója, a függetlenek száma pedig négy főre nőtt.
Herényi Károly elmondása szerint a döntésről e-mailben tájékoztatta Almássy Kornélt. A frakcióvezető szerint Almássy Kornéllal a parlamenti munkában sem terveznek semmilyen párbeszédet, a kizárt politikus független képviselőként folytatja majd az Országgyűlésben.
 A kizárás előzménye, hogy Almássy Kornél csütörtökön sajtótájékoztatót tartott visszalépésének okairól. Közölte, hogy feleségét és az MDF mellette álló tagjait is többször megfenyegették, mielőtt úgy döntött, visszalép az elnökjelöltségtől.
 A politikus szeptember 12-én lépett vissza az elnökjelöltségtől. A politikus biztonsági őrökkel érkezett csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóra, amelyen nyilatkozatot olvasott fel. Ebben hangsúlyozta: az őt ért fenyegetések mögött "a hatalom, a titkosszolgálat sejlett fel, új értelmet adva, sokkal fenyegetőbbé téve a korábbi eseményeket is".
 Almássy Kornél több ügyet is az Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH) hozott kapcsolatba, például azt, hogy - mint mondta - Balla Györgynél, az MDF Somogy megyei elnökénél megjelent egy fegyveres, kommandós egyenruhát viselő, NBH-s jelvénnyel rendelkező férfi. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?