Az izraeli hadsereg otthonuk elhagyására szólította fel a gázaiakat

Tel-Aviv |

<p>Az izraeli hadsereg kedd éjjel ismételten arra szólította fel a Gázai-övezet északi részén élőket, hogy a saját biztonságuk érdekében hagyják el otthonukat, mert így elkerülhető, hogy civil áldozatai legyenek a Hamász iszlamista szervezet állásai ellen intézett légicsapásoknak.</p>

A Háárec című izraeli lap azt írta, hogy a támadások százezer embert veszélyeztetnek. A hadseregtől származó információk szerint az övezetben ennyi embert szólítottak fel távozásra. Az Ynet hírportál úgy értesült, hogy Gázaváros keleti, Sudzsaíja nevű kerületének lakóinak közép-európai idő szerint reggel hét óráig adott haladékot az izraeli hadsereg, hogy "mentsék az életüket".

A Hamász katonai szárnya, az Ezzedín el-Kasszám Brigádok a Twitter közösségi portálon arról számolt be, hogy a sűrűn lakott övezet keleti részében több száz családot figyelmeztettek, hogy otthonukat légicsapás érheti. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő közölte, szerdán fokozni fogják a támadásokat az egy hete kezdődött offenzíva keretében.

A fellángolt harcokban eddig több mint 180 palesztin vesztette életét, a sebesültek száma hozzávetőleg 1400. A Gázai övezetben 250 épületet romboltak le. Bár palesztin fegyveresek több mint ezer kezdetleges rakétát lőttek ki Izraelre az elmúlt napokban, izraeli oldalon eddig csak egy ember halt meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?