Az Iszlám Állam több mint 50 fiatalt égetett el Irakban

Abu-Dzabi |

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet élve elégetett több mint 50 fiatalt az észak-iraki Kirkuk kormányzóságban lévő Havidzsa városában - állította az al-Arabíja pánarab televízió vasárnap.</p>

A híradás szerint mindez szombat este történt. Az al-Arabíja úgy tudja, a fiatalokat azzal vádolták az iszlamisták, hogy feltüzelték szüleiket az IÁ ellenőrzése alatt álló város elhagyására. Rajtuk kívül további négy fiatal irakit lőttek agyon a dzsihadisták hasonló ürüggyel Havidzsa központi terén - tette hozzá a hírtelevízió.

Kirkuk kormányzóság délnyugati körzeteit, ahol Havidzsa is fekszik, az IÁ még 2014 júniusában vonta ellenőrzése alá. Azóta pedig több mint 150 ezer helyi civil menekült el az iszlamisták rémuralma elől, jelentős részük a kormányzóság székhelyén keresett menedéket.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) Irakról szóló pénteki beszámolójában azt írta, hogy akár háromezer, az iraki biztonsági erők és a szélsőségesek összecsapásai elől menekülő embert is foglyul ejthetett a dzsihadista szervezet Kirkuk kormányzóságban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?