Az Iszlám Állam elfoglalta a legnagyobb keresztény várost északon

Kirkuk |

<p>Iszlamista fegyveresek csütörtökre virradóra hatalmukba kerítették az észak-iraki Karakost, a legnagyobb iraki keresztény várost és több más települést Moszul környékén, emberek tízezrei menekülnek az elfoglalt területről - közölték szemtanúk és helyi illetékesek.</p>

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita fegyveres szervezet, amely kalifátust kiáltott ki az általa elfoglalt iraki és szíriai területeken, elűzte az autonóm kurd terület fővárosa, Erbíl közelében fekvő Mahmúrból a kurd erőket. Mahmúr és a többségében keresztény Tell-Kaif, továbbá al-Kvair az is iszlamisták kezére került.

Joseph Thomas, Kirkuk és Szuleimáníja káld érseke az ENSZ Biztonsági Tanácsának azonnali közbelépését kérte. "A helyzet tragikus, katasztrofális. Az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordulunk, hogy azonnal lépjen közbe. Rémült emberek tízezreit űzik el otthonukból ezekben a percekben is, amikor beszélünk. Szavakkal nem lehet elmondani, ami történik" - mondta az érsek az AFP-nek.

A teljesen keresztény Karakos Moszul - az IÁ által elfoglalt legnagyobb iraki város - és Erbíl között fekszik. Eredetileg 50 ezer lakosa volt, de sok keresztény menekült oda Moszulból is, miután iszlamisták hatalmukba kerítették azt. 

A Moszultól 20 kilométerre északra fekvő Tell-Kaifból, ahol ugyancsak sok keresztény él, de a síita sabak kisebbség tagjai is. Az éjszaka folyamán a lakosok többsége elmenekült. Az iszlamista fegyveresek éjfél után foglalták el a várost, ahol semmilyen ellenállásba nem ütköztek. Az ENSZ adatai szerint eddig már mintegy 200 ezer ember menekült el az IÁ rémuralmától való félelmében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?