Az iráni elnök nem köti Izraelhez az Iszfahán melletti hajnali robbanásokat

raiszi

Egyetlen szóval sem említette az iráni elnök egy pénteki rendezvényen elmondott beszédében a néhány órával korábban a közép-iráni Iszfahán város közelében bekövetkezett robbanásokat, amelyeket egyelőre az iráni hatóságok sem kapcsolnak össze az Izraellel fennálló feszültséggel.

brahim Raiszi államfő az északkelet-iráni Dámgán városban mondott beszédet több száz ember előtt. Az államfő csak nagyon röviden utalt a Közel-Kelettel kapcsolatos nemzetközi összefüggésekre. Az Izrael ellen intézett múlt hét végi iráni támadásról azt mondta, hogy „azzal megmutatták Irán tekintélyét, az iráni nép egységét és vasakaratát". Szavai szerint Iránban „minden ember és minden politikai párt egyetért abban, hogy a művelet megerősítette az iszlám köztársaság erejét és tekintélyét".

Irán a múlt hét végén drón- és rakétatámadást intézett Izrael ellen, megtorlásul amiatt, hogy április elején Izraelnek tulajdonított rakétacsapás érte damaszkuszi külképviseletét. A támadóeszközök nagy részét a levegőben megsemmisítették, lényegi károkat nem okoztak. Izrael ezt követően többször jelezte, hogy nem hagyja válasz nélkül az iráni akciót.

Péntek hajnalban erős robbanások hallatszottak a közép-iráni Iszfahán körzetében, egy katonai bázis közelében, és ezeket hírügynökségi jelentésekben – elsősorban magas rangú amerikai tisztségviselőkre hivatkozva – Izraelnek tulajdonították. Hivatalos iráni tájékoztatás szerint a helyi légvédelem lépett működésbe, és drónokat semmisített meg. Egyelőre sem iráni, sem izraeli részről nem erősítették meg, hogy izraeli műveletről volt szó.

„Az amerikai sajtóértesülések nem helytállók. Semmiféle külső légi támadás nem érte Iszfahánt vagy Irán bármely más részét" – jelentette ki Hoszein Dalirian, az iráni űrkutatási hivatal szóvivője.

„Csupán egy elhibázott és megalázó kísérletet tettek arra, hogy berepüljenek néhány drónnal, amelyet (az iráni légvédelem) lelőtt" – írta a szóvivő az X közösségi oldalon. Arra nem tért ki, hogy a berepülést ki hajtotta végre.

Iszfahán stratégiai városnak számít, ahol katonai bázisok találhatók, nukleáris kutatási és fejlesztési központok, és a hadsereg elitegységének, a Forradalmi Gárdának is ott van a támaszpontja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?