Az iráni elnök még bízik abban, túléli a jelenlegi gondokat a hathatalmi atomalku

Haszan Róháni

Haszan Róháni iráni elnök egy szerdai nyilatkozata szerint még bízik abban, hogy túléli a fennálló megpróbáltatásokat az országával 2015-ben megkötött hathatalmi atomalku.

A megállapodás ötödik évfordulójáról megemlékezve azt mondta a sajtónak, hogy a nemzetközi együttműködésnek ez a példája még sikerre vezethet. Az iráni nukleáris fejlesztések korlátozásáról szóló megállapodás a sokoldalú nemzetközi szerződések értékes megnyilvánulása - jelentette ki.

"Reméljük, hogy ezeket az államközi értékeket nem fogja megkárosítani az Egyesült Államok politikája, és az aláírók végül betartják a megállapodást" - hangsúlyozta.

Az Egyesült Államokkal, Oroszországgal, Franciaországgal, Nagy-Britanniával, Kínával (az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandótagjával) és az atomiparban szintén érintett Németországgal megkötött alku azt szolgálta, hogy ellenőrizni lehessen és kordában lehessen tartani Irán korábban titkos nukleáris fejlesztéseit. Az iráni kötelezettségvállalásokért cserében jóváhagyták az atomenergia polgári célú használatát, és feloldották a közép-keleti országgal szemben elrendelt, bénító hatású nemzetközi gazdasági szankciókat.

Donald Trump amerikai elnök azonban 2018-ban kihátrált a megállapodásból, és visszaállította a gazdasági büntető intézkedéseket Teherán ellen. Azzal érvelt, hogy a szerződés nem elég jó, és újat kell kötni.

Róháni szerint az Egyesült Államok, a térségi vetélytárs Szaúd-Arábia és az ősellenségnek tekintett Izrael "összeesküvésének" a következménye, hogy a megállapodás jelenleg "törékeny" állapotban van (azaz nem működik). A többi aláíró az amerikai kormányzat együttműködésének megtagadása miatt ha akarja sem képes teljesíteni a zárlaton enyhítő gazdasági feltételeket.

Róháni hangsúlyozta, hogy ha a 2015-ös szerződő felek "elsőként" tiszteletben tartják a megállapodásban vállalt feltételeket, akkor Irán is azonnal így fog tenni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?