Az internetadó visszavonását követelték Magyarországon

Budapest |

<p>Az&nbsp;internetadóról szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel a kormányt Gulyás Balázs, a Százezren az&nbsp;internetadó&nbsp;ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója a vasárnap este a budapesti József nádor téren tartott tüntetésen.</p>

A Fidesz megsarcolja és becsapja az embereket és a saját választóit is, mivel 2008-ban még ők is az internetadó ellen voltak - hangoztatta a szónok a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtti teret megtöltő demonstrálók előtt. 

A tüntetés kezdetekor a szervezők lejétszották Nyitrai Zsolt fideszes politikus egy 2008-as sajtótájékoztatójának hangfelvételét, amelyen kijelentette, hogy a Fidesz nem támogatja az internetadó bevezetését. 

A több mint 200 ezer követővel rendelkező közösségi oldal alapítója közölte: 48 óra "haladékot adnak a kormánynak", hogy visszavonja az internetadóra vonatkozó törvényjavaslatot; ha ezt nem teszik meg, kedden újra demonstrálni fognak.

Gulyás Balázs azt mondta: "a korrupt adóhatóságnak" és Orbán Viktornak sem fognak internetadót fizetni. A tervezett új közteherrel kapcsolatban megjegyezte, hogy Orbán Viktor távozásával biztosan nem lenne netadó. A netadó bevezetésével a kormány elvágja Magyarországot a világtól, "lábon lövik a gazdaságot" és több ezer munkahelyet veszélyeztetnek - vélekedett.

A kormánynak azért sem tetszik az internet, mert aki használja, az többet lát a világból - jelentette ki a tüntetés szervezője. A demonstráción többen Orbán Viktort és Putyin orosz elnököt ábrázoló zászlókat lengettek. A téren transzparens is feltűnt, az egyiken volt olvasható, hogy "bűnözőknek nem adózunk". 

Beszéde végén Gulyás Balázs azt kérte a résztvevőkről, hogy - tiltakozásuk jeléül - a náluk lévő mobiltelefonokat tartsák a magasba, és világítsanak az égbolt felé. A szervező emellett azt is kérte a demonstrálóktól, hogy járuljanak hozzá a költségekhez a rendezőknél.

Ezután a résztvevők - egy "nem a netadóra" feliratú molinó mögött - elindultak a József nádor térről a Fidesz Lendvay utcai székháza felé, hogy - a korábban jelzetteknek megfelelően - a náluk lévő nem használt számítástechnikai eszközöket lerakják a székház elé. A tömeg - rendőri biztosítás mellett - a József Attila utcán és az Andrássy úton vonult a Hősök tere felé. A tüntetők azt skandálták, hogy "nem hagyjuk!", illetve "Orbán, takarodj!".

Az internetadó ellen Budapest mellett több nagyvárosban - Pécsen mintegy négyszázan, Miskolcon néhány százan, Veszprémben több tucatnyian - is tüntettek. Pécsen, a Széchenyi térre szervezett tüntetés résztvevői előtt felszólalók az internetadó bevezetését átgondolatlan, dilettáns lépésnek nevezték.    Úgy vélték: az új adó nehezíteni fogja az információhoz való hozzáférést, a legújabb tudományos eredmények megismerését, sérti a szólás- és információszabadságot, valamint az esélyegyenlőség elvét.

Miskolcon a budapesti kezdeményezéshez kapcsolódva gyűltek össze a Városház téren, hogy az internetadó bevezetése ellen tiltakozzanak. A felszólalók pártpolitika-menteségüket hangsúlyozták. Az MTI-hez korábban eljuttatott közlemények szerint a parlamenti képviselettel rendelkező ellenzéki pártok közül támogatja a demonstrációt az LMP, az MSZP, az Együtt-PM, a DK és a Jobbik is. Ugyancsak részvételre buzdított az Európai Baloldal - Munkáspárt 2006. A kezdeményezés mellett állt ki a Liga Szakszervezetek.

Az internetadó ellen felemelte szavát a Pedagógusok Szakszervezete is. Szakmai szervezetek szintén tiltakoztak az internetadó terve ellen, köztük a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség, a Magyar Szellemi Tulajdonvédelmi Egyesület, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége, valamint a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület.

A parlamentnek kedden benyújtott adótörvény-javaslat tartalmazta az internetadót, amelyet az internetszolgáltatóknak kellene megfizetniük, a javaslat szerint 150 forintot minden megkezdett gigabájt forgalom után. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán kijelentette, a kormánypárti képviselőcsoport az adó bevezetését úgy képzeli el, hogy az a magánszemélyek után maximum 700 forintos havi terhet jelenthet, de ennek megfizetését is a szolgáltatókra hárítanák olyan formában, hogy azt ne terhelhessék át a fogyasztókra. A gazdálkodó szervezeteknél is elképzelhetőnek nevezte egy felső határ megszabását. 

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán egyeztetett a távközlési szolgáltatók képviselőivel, a találkozóról kiadott közlemény szerint a miniszter az adó bevezetésének okaként azt jelölte meg, hogy a telefonforgalomra kivetett távközlési adó megkerülésére használták az internetet, s ezt a kiskaput kívánja az állam bezárni az internetadó bevezetésével, amiből 20-25 milliárd forint bevételre számít a költségvetés.

Az egyeztetésen a miniszter jelezte, hogy készek a szolgáltatók javaslatainak figyelembe vételére, és arra van is mód a törvény parlamenti elfogadásáig.

Az internetadó elleni vasárnap esti budapesti tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment, megdobálták az épületet, és más, erőszakos cselekmények is történtek. A rendőrség esti közleményében azt írta, garantálják a közrendet, egyúttal jelezték, hogy kettős sorfalban felálltak a Fidesz-székház elé. Este tíz óra után megindulhatott a forgalom a Dózsa György úton. A Facebookon szervezett tüntetés résztvevői a József nádor térről a Hősök terére vonultak, ahol Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója megköszönte a résztvevők jelenlétét.    Tüntetők egy csoportja azonban a Fidesz-székházhoz vonult, ahol a szervezők kérésére magukkal vitt régi számítástechnikai eszközökkel, például klaviatúrákkal kezdte dobálni az épületet. Az eszközöket a szervezők egy általuk ironikusan "eszköz-dobálósnak" nevezett, a Youtube videomegosztó portálra helyezett videóban is kérték a tüntetőktől.      Többen felmásztak a székház földszinti erkélyére, ahová két uniós zászlót is kifüggesztettek. A demonstrálók a "Viktátor", "demokráciát", "Európa", "áfacsalók" felkiáltásokkal és hangos éljenzéssel kísérték a dobálást, majd megjelent egy, "az alaptörvény érvénytelen" feliratú molinó is.     A tüntetők a Fidesz-székház több ablakát is bedobták, és több helyen a redőnyöket is megrongálták. A székház előtti kerítés egy darabját kidöntötték.    Több tv-stáb tagjait is inzultálták, a HírTV riporterét egy alkalommal megakadályozták abban, hogy tudósítson a helyszínről.     A rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy hagyják el a helyszínt, de egyelőre a demonstrálók a helyszínen maradtak. A rendőrök este 9 óra előtt kordont vontak a székház elé.    A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon vasárnap este fél tíz előtt néhány perccel megjelent közleményében hangsúlyozta: a rendőrség garantálja a közrendet, közbiztonságot.    Közölték: a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz érkező demonstrálók közül néhány, arcát sállal, csuklyával takaró ember megrongálta a székház két nyílászáróját. Az ingatlan kerítését bedöntötték, felmásztak az erkélyre.    A rendőrség felszólítására a csoport elhagyta az ingatlan területét - tudatták.    A Készenléti Rendőrség a személy- és vagyonbiztonság védelmében kettős sorfalban felállt az épület elé.    A rendőrség és a tüntetés résztvevői között konfliktus nem alakult ki - közölte a BRFK.    A BRFK az MTI este 9 óra után feltett kérdésére közölte, hogy addig nem vettek őrizetbe senkit a demonstrálók közül; a tüntetők, illetve a rendőrök létszámáról nem adtak tájékoztatást.    Este tíz óra után a tüntetők létszáma néhány tucatra csökkent, illetve folyamatosan csökken, megszűntek a bekiabálások és a dobálás is. A rendőrök megnyitották az utat a forgalom előtt a Dózsa György út és az Andrássy út érintett szakaszán, egyedül a Lendvay utca Fidesz-székház előtti része maradt lezárva.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?