Az FBI arra kérte az igazságügyet, hogy nyilvánosan cáfolja meg Trump állítását

Washington |

<p>Lapértesülések szerint James Comey, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója arra kérte az igazságügyi minisztériumot, hogy nyilvánosan cáfolja meg Donald Trump elnök állítását, miszerint elődje, Barack Obama még elnökként elrendelte Donald Trump és kampánycsapata lehallgatását.&nbsp;</p>

Az információt meg nem nevezett forrásokra hivatkozva szinte egyidejűleg közölte internetes oldalán a The Washington Post és a The New York Times. 

Mindkét lap azt írta, hogy Comey igazgató még szombaton - Trump elnök első Twitter-bejegyzéseinek megjelenésekor - fordult az igazságügyi minisztériumhoz e kéréssel, mert megítélése szerint az elnök megjegyzése egyúttal azt a látszatot kelti, hogy az FBI törvényt sértett. Az FBI szóvivője nem kívánta kommentálni a két lap információját, és Sarah Isgur Flores, az igazságügyi minisztérium szóvivője sem nyilatkozott. 

A The New York Times ugyanakkor meglepetésének adott hangot, hogy maga az FBI-igazgató miért nem adott ki nyilatkozatot. A lap szerint az FBI-nak megvannak a dokumentumai, így tudhatja, hogy Donald Trump megállapítása megalapozott-e vagy sem. A lap leszögezte, hogy míg a hírszerzés nem szokott nyilvánosan megvitatni ilyen kérdéseket, addig az FBI-t nem akadályozza semmilyen törvény, hogy nyilatkozatot adjon ki. 

Obama volt elnök szóvivője, Kevin Lewis szombaton tagadta a Donald Trump állításaiban foglaltakat, mondván, hogy sem Obama elnöknek, sem a Fehér Háznak soha nem tartozott a politikai gyakorlatához, hogy amerikai állampolgárok lehallgatását, megfigyelését rendelje el. A TheBlaze című hírportál viszont vasárnap emlékeztetett rá, hogy az Obama-kormányzat igazságügyi minisztériuma 2013-ban lehallgattatta a republikánusokhoz közelálló Fox televízió ismert újságírójának, James Rosennak a telefonjait, és figyeltette az újságíró családtagjait is. A lehallgatás annak a nyomozásnak a része volt, amelyet az Obama-kormányzat folytatott újságíróknak történt kiszivárogtatások ügyében. Rosen mellett akkor az Obama-adminisztráció az AP amerikai hírügynökséget is megfigyelte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?