Az Európai Unió Alapjogi Chratája

Strasbourg. A múlt szerdán írta alá az unió három vezetője – jelesül az Európai Bizottság elnöke, az Európai Parlamanet elnöke és az EU soros elnöki tisztét betöltő Portugália kormányfője – az EP által korábban jóváhagyott Alapjogi Chartát. A dokumentum az egy nappal később a 27 állam- és kormányfő által aláírt Lisszaboni Szerződés része lett.

Az Alapjogi Charta hosszadalmas és heves viták eredménye, amit az is bizonyít, hogy az EP-ben a november 29-én megtartott végszavazáskor 106 ellenszavazat és 35 tartózkodás mellett fogadta el 477 képviselő. Ráadásul úgy, hogy Nagy-Britannia és Lengyelország egyelőre kivételt kapott a teljesítés alól. A múlt szerdán az aláírás ünnepélyes aktusát sok honatya bekiabálásokkal zavarta meg.

A Chartát általában úgy jellemzik, hogy az alapjogokat hat fő csoportba osztja. Maga a dokumentum nyolc fejezetből áll. Az első a nem túl szűkszavú Preambulum. A hat fejezetcím: Méltóság, Szabadságok, Egyenlőség, Szolidaritás, A polgárok jogai, Igazságszolgáltatás. A dokumentumot A Charta értelmezésére és alkalmazására vonatkozó rendelkezések című rész zárja le.

A Preambulum megállapítja: az Unió az emberi méltóság, a szabadság, az egyenlőség és a szolidaritás oszthatatlan és egyetemes értékein alapul, a demokrácia és a jogállamiság elveire támaszkodik. Tevékenységei középpontjába az egyént állítja, létrehozva az uniós polgárság intézményét, és megteremtve a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térséget. Hangsúlyozza, az unió a közös értékek megőrzése és továbbfejlesztése mellett tiszteletben tartja az európai népek kultúrájának és hagyományainak sokféleségét, a tagállamok nemzeti identitását, valamint központi, regionális és helyi közhatalmi szervezetét. Biztosítja a személyek, a szolgáltatások, az áruk és a tőke szabad mozgását, valamint a letelepedés szabadságát.

1. Az emberi méltósághoz fűződő jogok

Az emberi méltóság sérthetetlen, tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell. Minden embernek joga van az élethez, senkit sem lehet halálra ítélni vagy kivégezni. Ez a fejezet hangsúlyozza, mindenkinek joga van a testi és szellemi sérthetetlenséghez. Tiltja az emberi test és részei haszonszerzési célú felhasználását, az emberi lények szaporítási célú klónozását. Kimondja a kínzás, az embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetés tilalmát, a rabszolgaság és a kényszermunka, továbbá az emberkereskedelem tilalmát.

2. Szabadságjogok

Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz, ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát és kapcsolattartását tiszteletben tartsák. Hangsúlyozza a személyes adatok védelmét és azt a jogot, hogy a róla gyűjtött adatokat mindenki megismerhesse, és azokat kijavíttathassa. Ez a fejezet foglalkozik a házasságkötéshez és a családalapításhoz való joggal, a gondolat-, a lelkiismeret- és a vallásszabadsággal. Itt szerepel a katonai szolgálat lelkiismereti okból történő megtagadásához való jog. A véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadsága kapcsán a Charta megállapítja: ez a jog „magában foglalja a véleményalkotás szabadságát, valamint az információk és eszmék megismerésének és közlésének szabadságát anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhatna, továbbá országhatárokra való tekintet nélkül”. Tiszteletben kell tartani a tömegtájékoztatás szabadságát és sok?színűségét, a gyülekezés és az egyesülés szabadságát. A további cikkek a művészet és a tudományos kutatás szabadságával, és az oktatáshoz való joggal foglalkoznak, ez utóbbi magában foglalja a kötelező oktatásban való ingyenes részvétel lehetőségét és az oktatási intézmények demokratikus elvek figyelembevételével történő alapításának szabadságát.

Nagyon fontos a 15. cikk, amely a foglalkozás megválasztásának szabadságáról és a munkavállaláshoz való jogról rendelkezik. „Mindenkinek joga van a munkavállaláshoz és szabadon választott vagy elfogadott foglalkozás gyakorlásához. Az uniós polgárokat az unió bármely tagállamában megilleti a szabad álláskeresés, munkavállalás, letelepedés és szolgáltatásnyújtás joga. Harmadik országok azon állampolgárait, akik a tagállamok területén való munkavállalásra engedéllyel rendelkeznek, az uniós polgárokkal azonos munkafeltételek illetik meg.” Ebben a fejezetben szerepel még a vállalkozás szabadsága és a tulajdonhoz – beleértve a szellemit is – való jog. „Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik.” A menedékjoggal foglalkozó cikkek kitérnek a kitoloncolással, a kiutasítással és a kiadatással szembeni védelemre is.

3. Az egyenlőséghez fűződő jogok

A törvény előtt mindenki egyenlő. Tilos minden megkülönböztetés, így különösen a nem, faj, szín, etnikai vagy társadalmi származás, genetikai tulajdonság, nyelv, vallás vagy meggyőződés, politikai vagy más vélemény, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés. A 23. cikk kimondja, a nők és férfiak közötti egyenlőséget minden területen, ezt a foglalkoztatás, a munkavégzés és a díjazás területén is biztosítani kell. „Az egyenlőség elve nem akadályozza, hogy az alulreprezentált nem számára különleges előnyöket biztosító rendelkezéseket tartsanak fenn vagy hozzanak meg.”

A 24. cikk a gyermekekkel foglalkozik, s kimondja: joguk van a jólétükhöz szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A gyermekek véleményüket szabadon kifejezhetik. Az őket érintő ügyekben véleményüket életkoruknak és érettségüknek megfelelően figyelembe kell venni. „A hatóságok és a magánintézmények gyermekekkel kapcsolatos tevékenységében a gyermek mindenek fölött álló érdekének kell az elsődleges szempontnak lennie. Minden gyermeknek joga van ahhoz, hogy mindkét szülőjével rendszeres, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn, kivéve ha ez az érdekeivel ellentétes.” Ez a fejezet mondja ki továbbá az idősek jogát a méltó és önálló élethez, valamint a fogyatékkal élő személyek jogát az önállóságuk, társadalmi és foglalkozási beilleszkedésük, valamint a közösség életében való részvételük biztosítását célzó intézkedésekre.

4. A szolidaritásból fakadó jogok

A munkavállalók számára az uniós jogban, valamint a nemzeti jogszabályokban és gyakorlatban meghatározott esetekben és feltételekkel biztosítani kell a megfelelő szintű és kellő időben történő tájékoztatást és konzultációt. Ez a fejezet felöleli a kollektív tárgyaláshoz és fellépéshez való jogot, az ingyenes munkaközvetítői szolgáltatások igénybevételéhez való jogot, az indokolatlan elbocsátással szembeni védelmet. A 31. cikk kimondja: „Minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez. Minden munkavállalónak joga van a munkaidő felső határának korlátozásához, a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz.”

A következő cikkek a gyermekmunka tilalmával, a fiatalok munkahelyi védelmével, a családok jogi, gazdasági és szociális védelmével foglalkoznak. Az Unió „elismeri és tiszteletben tartja a szociális biztonsági ellátásokra és szociális szolgáltatásokra való jogosultságot, amelyek védelmet nyújtanak anyaság, betegség, munkahelyi baleset, gondoskodásra utaltság vagy idős kor, továbbá a munkahely elvesztése esetén”. A következő cikkek az egészségvédelemmel, a környezetvédelemmel és a fogyasztók védelmével foglalkoznak.

5. Az uniós állampolgárok jogai

Több cikk foglalkozik a választójoggal. A lényeg: az EP-választásokon meg a tagállamok helyhatósági választásain is minden uniós polgár választásra jogosult és választható a lakóhelye szerinti tagállamban, ugyanolyan feltételekkel, mint az adott tagállam állampolgárai. A 41. cikk kimondja, mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit az unió intézményei, szervei és hivatalai részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A következő cikkek a dokumentumokhoz való hozzáférés jogával, az európai ombudsmannal, a petíciós joggal, a mozgás és a tartózkodás szabadságával, valamint a diplomáciai és konzuli védelemmel foglalkoznak. Ez utóbbi kimondja: „Bármely uniós polgár jogosult bármely tagállam diplomáciai vagy konzuli hatóságainak védelmét igénybe venni olyan harmadik ország területén, ahol az állampolgárságuk szerinti tagállam nem rendelkezik képviselettel, ugyanolyan feltételekkel, mint az adott ország állam?polgárai.”

6. Az igazságszolgáltatáshoz fűződő jogok

Mindenkinek joga van a hatékony jogorvoslatra és a tisztességes eljárásra. „Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által megelőzően létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja. Mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget a tanácsadás, a védelem és a képviselet igénybevételéhez. Azoknak, akik nem rendelkeznek elégséges pénzeszközökkel, költségmentességet kell biztosítani.”

Ez a fejezet tárgyalja az ártatlanság vélelmét és a védelemhez való jogot, a bűncse?lekmények és büntetések törvényességének és arányosságának elveit. A Charta 50. cikke kimondja a kétszeres eljárás alá vonás, valamint a kétszeres büntetés tilalmát: „Senki sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűn?cselekményért, amely miatt az unióban a törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.” (mti, -nák)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?