Az EU vezetői ügy döntöttek, Ukrajnával és Moldovával is megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat

orban viktor k

Az Európa Tanács elnöke, Charles Michel az X közösségi platformon bejelentette, az uniós tagállamok vezetőinek döntése értelmében az EU megkezdi a csatlakozással kapcsolatos tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával.

A tagállamok vezetői az uniós csúcstalálkozó csütörtöki munkanapján megállapodásra jutottak abban is, hogy Grúziának tagjelölti státuszt ad. Az Európai Unió Bosznia-Hercegovinával is megkezdi a tárgyalásokat, amint teljesíti a tagsági kritériumok megfelelő mértékét. Az Európai Bizottság márciusban készít jelentést erről, mely alapján eldöntik, megnyitják-e a tárgyalásokat. „A remény jele a népük és a kontinensünk számára” – zárta Michel.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök reggel még ellenezte, hogy az EU megkezdje a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, több kormányfő pedig arról beszélt, a magyar vétó miatt akár a hét végéig is elhúzódhat a csúcstalálkozó. A Politico meg nem nevezett diplomatákra hivatkozva azt írta, Orbán a döntés során elhagyta a termet. Az információt később megerősítette maga a kormányfő is.

„Nagy vitát folytatunk Ukrajna európai uniós tagságáról. Magyarország álláspontja világos, Ukrajna nem felkészült arra, hogy megkezdjük vele a tárgyalásokat az uniós tagsáról” – ismételte meg korábbi állásfoglalását. Hozzátette, „értelmetlen, irracionális és helytelen döntés” született, és „Magyarország nem módosítja az álláspontját”. Orbán a Facebookon közzétett videóban kijelentette, a többi tagállam ragaszkodott a döntéshez, ezért Magyarország hagyta, hogy a másik 26 ország menjen a maga útján. „Magyarország ebben a rossz döntésben nem kíván osztozni, és ezért Magyarország a döntéstől a mai napon távolmaradt” – zárta Orbán.

Leo Varadkar, Írország miniszterelnöke újságírói kérdésre szintén elmondta, Orbán nem tartózkodott a teremben, amikor Ukrajna EU-s csatlakozásának megkezdéséről döntött a testület. Hozzátette, a magyar kormányfő valószínűleg úgy látta, mindent megtett, annak érdekében, hogy meggyőzze a 26 tagállamot arról, hogy nem ez a helyes lépés, illetve stratégiai megbeszélésre van szükség az EU-ban arról, hogy mi lesz a végjátéka az Ukrajna és Oroszország közötti konfliktusnak. „Ha a 26 tagállam szilárdan kitart a véleménye mellett, akkor nem fog blokkolni, és nem ő lesz az, aki megakadályozza a 26 tagállam akaratát” – véli Varadkar.

Alexander De Croo, Belgium miniszterelnöke hangsúlyozta, a Tanács döntése mind a 27 tagállamot kötelezi. „Ez egy nagyon fontos üzenet Moszkvának, nehéz időkben is kiállunk az ukránok mellett” – mondta. Orbán vétójával kapcsolatban megjegyezte, ő is azt hallotta, élni fog a vétó jogával Magyarország miniszterelnöke, de nem ez történt. „Az a fontos, hogy miben állapodtunk meg” – szögezte le azzal, a döntés az összes tagállamra vonatkozik, tekintet nélkül arra, hogyan született. „Az egyetlen dolog, ami számít, hogy élsz-e a vétóval vagy nem” – tette hozzá arra utalva, Orbán teljes mértékben tisztában van a „játékszabályokkal”.  A belga miniszterelnök azonnal megbánta ugyan, de azt nyilatkozta, ha Orbán nem vétózott, most már fogja be. De Croo úgy véli, ha valaki részese egy döntésnek – vagyis nem vétóz, akkor utána be kell fognia a száját.

Petr Fiala cseh kormányfő csütörtökön estére kijelentette, a jelenlegi ülés a legnehezebbek egyike, amit valaha abszolvált az Európai Tanácsban. „Nagy előrelépés és nagy siker Európa, illetve az európai uniós országok számára” – véli. Hozzátette, elfogadták a zárónyilatkozat Ukrajnára vonatkozó részét, mely megerősíti az eddigi uniós egységét Ukrajna támogatását illetően.

Vologyimir Zelenszkij percekkel Michel bejelentése után az X közösségi oldalon üdvözölte a Tanács döntését: „Ez győzelem Ukrajnának. Győzelem egész Európa számára. Győzelem, amely motivál, inspirál és megerősít”.

A tagállami vezetők között voltak, akik történelmi pillanatnak nevezték az Ukrajna EU-s csatlakozásával kapcsolatos előrelépést. Kaja Kallas észt elnök megjegyezte, a tárgyalásra érkezve nem volt túl optimista, de „hatalmas dolog”, hogy sikerült megállapodásra jutni. Michel „nagyon erőteljes politikai üzenetként” nyilatkozott az Ukrajnával és Moldovával folytatott csatlakozási tárgyalások megkezdéséről. „Ez történelmi pillanat, mely az Európai Unió hitelességét és erejét mutatja” – mondta a Tanács elnöke az újságíróknak hozzátéve, egyetlen uniós ország sem emelt kifogást a döntés ellen.

Urusula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az X közösségi oldalon azt írta, büszke, hogy beváltották az ígéreteiket, s örül a leendő partnereknek. „Stratégiai döntés és egy nap, amely bevésődik uniónk történelmébe” – folytatta. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?