Az EU szigorította az Észak-Korea ellen bevezetett szankciókat

Brüsszel |

<p>Tovább szigorította az Európai Unió az Észak-Koreával szembeni korlátozó intézkedéseit azzal, hogy beépítette azokba az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) által kivetett ágazati szankciókat.</p>

A szigorításról az uniós tagállamokat tömörítő Európai Unió Tanácsa döntött a testület csütörtöki közleménye szerint.

A Biztonsági Tanács 2017. augusztus 5-én elfogadott határozatában rendelt el szankciókat, válaszul Észak-Korea atomfegyver-, illetve ballisztikusrakéta-fejlesztési programjaihoz kötődő tevékenységeire, amelyek "sértik és nyíltan semmibe veszik" a korábbi ENSZ BT-határozatokat.

A BT-határozat által bevezetett intézkedések Észak-Korea fő exportágazataira irányulnak, és teljes körű tilalmat vezetnek be a szén, a vas, a vasérc, a tengeri élelmiszerek, az ólom és az ólomérc exportjára. További szankciók irányulnak a Phenjan által folytatott fegyvercsempészetre, az ország külföldi vállalatokkal alkotott közös vállalkozásaira, bankjaira, valamint arra, hogy ne legyen képes bevételhez jutni és részt venni a nemzetközi pénzügyi rendszerben. Az uniós tagállamok továbbá ezentúl nem engedélyezik, hogy a területükön észak-koreai állampolgárok munkát vállaljanak, mivel ezzel olyan bevételre tehetnek szert, amely később az ország illegális nukleáris programjának vagy ballisztikusrakéta-programjának támogatására kerül felhasználásra. 

A tagállamok megtiltják továbbá új közös vállalkozások és szövetkezeti egységek létrehozását is, valamint Észak-Korea szervezeteivel vagy állampolgáraival alkotott, meglévő közös vállalkozások újabb beruházások révén történő kibővítését. 

Az unió már augusztus 10-én átültette az ENSZ BT határozatával végrehajtott újabb jegyzékbe vételeket azzal, hogy a vagyoni eszközök befagyasztásáról és az utazási korlátozásról rendelkező jegyzékbe felvett kilenc személyt és négy szervezetet, akik, illetve amelyek támogatják az említett tiltott programokat. Az Észak-Koreát sújtó korlátozó intézkedések így már az ENSZ által jegyzékbe vett 62 személyre és 50 szervezetre is vonatkoznak. Az Európai Unió ezenfelül további 41 személyt és 6 szervezetet vett jegyzékbe saját kezdeményezés alapján.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?