Az EU komoly aggodalmát fejezte ki Navalnij romló egészségügyi állapota miatt

Josep Borrell

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap komoly aggodalmát fejezte ki az oroszországi börtönben éhségsztrájkot folytató orosz ellenzéki politikus, Alekszej Navalnij egyre romló egészségügyi állapota miatt.

Közleményében felszólította az orosz hatóságokat, hogy vállaljanak felelősséget a politikus biztonságért és testi épségéért, továbbá biztosítsanak számára hozzáférést olyan orvosokhoz, akikben a politikus megbízik.

Borrell kiemelte: az EU Navalnij börtönbüntetését politikai indíttatásúnak és az emberi jogok nemzetközi egyezményével ellentétesnek tartja, továbbra is a politikus azonnali és feltételek nélküli szabadon bocsátását kéri.

Emlékeztetett, hogy az EU a lehető leghatározottabban elítélte a Navalnij elleni tavaly augusztusi mérgezéses támadást, és szankciókat vezetett be hat olyan orosz tisztviselő ellen, aki az unió szerint részt vett a merényletben. Februárban az új globális emberi jogi szankciórendszer keretében az EU további négy, Navalnij elítélésében szerepet játszó orosz személyre vetett ki korlátozó intézkedéseket.

A főképviselő hangsúlyozta: a Navalnij-ügyet nem lehet elszigetelt esetként kezelni. A politikussal való bánásmód példaként szolgál arra, hogy Oroszországban egyre szűkül az ellenzék és a civil társadalom mozgástere.

Borrell hozzátette, hogy az uniós tagállamok külügyminiszterei hétfői videotanácskozáson egyeztetnek a Navalnij-ügyől. Várhatóan szó lesz a Grúziában, Indiában, Mianmarban és Mozambikban zajló eseményekről, valamint az iráni atomalkuról folyó bécsi tárgyalások legutóbbi fejleményeiről. A külügyminiszterek emellett áttekintik az Etiópiában és Ukrajnában kialakult helyzetet is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?