Az EU kész Ukrajna gabonaexportja szinte teljes mennyiségének elszállítására

ukrán gabona

Az Európai Unió kész arra, hogy Ukrajna mezőgazdasági termékeinek szinte teljes egészét exportálja a szolidaritási folyosókon keresztül – jelentette ki Janusz Wojciechowski uniós mezőgazdasági biztos kedden Brüsszelben a tagországok agrárminisztereinek egynapos ülése után.

Az uniós biztos emlékeztetett: a szolidaritási folyosók vasúti és közúti közlekedési kapcsolatokat jelentenek az Ukrajnával határos EU-tagállamokon keresztül. Nem ez az első alkalom, hogy Oroszország fegyverként használja az élelmiszerellátást, hasonló a helyzet a háború kezdetén tapasztaltakhoz – jelentette ki.

„Szinte minden ukrán terméket készek vagyunk exportálni. Ez elsősorban körülbelül havi négymillió tonna olajos magvak és gabonafélék elszállítását jelenti” – fogalmazott.

Wojciechowski elmondta, az EU november óta Ukrajna exportjának 60 százalékát a szárazföldi szolidaritási folyosókon, 40 százalékát pedig a Fekete-tengeren keresztül szállította, amikor az ENSZ által támogatott gabonamegállapodás még érvényben volt. Az, hogy Oroszország kilépett a megállapodásból, várhatóan különösen súlyos következményekkel jár az afrikai országok számára – figyelmeztetett.

Az uniós biztos hozzátette: az EU több tagállami kezdeményezést is megvizsgál, hogy közös tervet dolgozzon ki az ukrajnai mezőgazdasági termékek exportja szállítási többletköltségeinek fedezésére. Egyelőre azonban nincs becslés a szállítás finanszírozásának költségeire – jegyezte meg Wojciechowski.

Az Európai Unió és az Ukrajnával szomszédos uniós tagállamok az ukrajnai háború tavaly februári kezdetét követően hozták létre a szolidaritási folyosókat Ukrajna mezőgazdasági exportja, valamint más áruk kivitele és behozatala számára.

A tagállamok agrárminisztereinek keddi ülésén Magyarország a frontországokkal közösen kérte az ukrán gabonaimport-tilalom meghosszabbítását az év végéig. Véleményük szerint az EU-nak olyan pénzügyi támogatást kellene adnia, amely figyelembe veszi a szállítási távolságot, hogy az ukrán gabonát szárazföldi úton is megérje elszállítani az európai kikötőkbe és az ukrán termékek valóban a rászoruló harmadik országokba jussanak el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?