Az EU felfüggesztette a Fehéroroszország elleni szankciókat

Brüsszel |

<p>Felfüggesztette az Európai Unió csütörtökön a Fehéroroszország ellen korábban elrendelt szankciók többségét.</p>

Az Európai Unió közleményben tudatta, hogy négy hónapra felfüggesztették a vagyonbefagyasztást és beutazási korlátozást magukban foglaló korlátozásokat 170 természetes személy ellen. Négy további személy ellen életben maradnak a büntetőintézkedések, illetve továbbra is érvényes lesz az uniós fegyverembargó Fehéroroszország ellen.

Diplomáciai források szerint az Aljakszandr Lukasenka államfő elleni szankciókat eltörölték, ezt azonban hivatalos források egyelőre nem erősítették meg.

A szankciók eltörlésére vonatkozó döntésre azután került sor, hogy a korábbiaknál átláthatóbb módon és nyugodtabb légkörben tartottak elnökválasztást október elején Fehéroroszországban, valamint az egykori szovjet tagköztársaságban augusztus végén szabadon engedtek hat politikai foglyot az elnök amnesztiarendelete értelmében.

A tájékoztatás szerint az unió továbbra is szorosan figyelemmel fogja követni a demokrácia és az emberi jogok helyzetét Fehéroroszországban, s ettől függően a jövőben akár véglegesen is eltörölheti a büntetőintézkedéseket. A francia Európa-ügyi államtitkár korábban mindazonáltal arra figyelmeztetett, hogy a szankciókat szükség esetén azonnali hatállyal ismét életbe léptethetik.

A nyugati sajtóban gyakran Európa utolsó diktátorának nevezett Aljakszandr Lukasenka ellen 2011 januárjában rendelt el szankciókat az Európai Unió a kelet-európai országban az azt megelőző évben rendezett választások meghamisított eredményére és az ellenzékiekkel szembeni durva fellépésre válaszul.

Az 1994 óta hivatalban lévő Lukasenka a várakozásoknak megfelelően fölényesen, a szavazatok 83,49 százalékával nyerte meg az októberi elnökválasztást, megszerezve ezzel ötödik mandátumát. A fehérorosz államfő szerint az elnökválasztás megfelelt a szabad és tisztességes választás kritériumainak. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ezzel szemben azt közölte, hogy az nem felelt meg a nemzetközi normáknak.

Az egykori kommunista párttitkár és kolhozigazgató, Aljakszandr Lukasenka 1994-es elnökké választása óta az Oroszországgal való szoros összefonódás irányzata érvényesül a fehérorosz politikában, Minszk és Moszkva 1999 decemberében uniós szerződést is kötött a politikai és gazdasági integráció elmélyítésére. Ennek ellenére Lukasenka az elmúlt években nyíltan bírált egyes orosz lépéseket, s javult a Nyugathoz fűződő viszonya, amióta Minszkben az év elején tárgyalásokat tartottak a délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus rendezéséről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?