Az EU 6,5 millió eurós humanitárius segítséget nyújt Törökországnak és Szíriának

foldrenges torokorszag

Az Európai Unió további szükséghelyzeti támogatást és 6,5 millió euró (mintegy 2,6 milliárd forint) összegű humanitárius segítséget nyújt Törökországnak és Szíriának – jelentette be az Európai Bizottság szerdán.

A brüsszeli testület közleménye szerint a támogatás főként a kutatási és mentési műveletekhez nyújt segítséget az uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül mindkét földrengés sújtotta országban.

Mivel Szíria szerdán segítséget kért az Európai Uniótól a polgári védelmi mechanizmus keretében, két nappal azután, hogy földrengés pusztított területén és a szomszédos Törökországban, az EU kezdetnek 3,5 millió euró összegű humanitárius segélyt nyújt az országnak – írták. A támogatás segíteni hivatott a rászorulókat abban, hogy menedékhez, vízhez és megfelelő higiénés körülményekhez és más szükséges eszközhöz jussanak.

Ezen túlmenően Szíriában az EU szorosan együttműködik humanitárius partnereivel, humanitárius projektjeit pedig a válságra való reagáláshoz igazítja – közölték. Az EU szíriai partnerei között civil szervezetek és ENSZ-ügynökségek vannak, melyek orvosi készletekkel támogatják a helyi egészségügyi létesítményeket, élelmet és menedéket biztosítanak, illetve helyrehozzák a megrongálódott infrastruktúrát – írták.

Törökország esetében az EU kezdetnek 3 millió euró sürgőségi segélyt biztosít a mentési erőfeszítések támogatására. Az uniós tagállamok, valamint Albánia, Montenegró és Szerbia öt kutató- és mentőcsapatot és húsz egészségügyi csoportot küldött az országba. A csapatok több mint 1500 szakemberből és 100 keresőkutyából állnak – írták.

Törökország szerdán az utcára került emberek lakhatásának biztosítására segítséget kért az uniós polgári védelmi mechanizmuson keresztül. Válaszul Németország, Litvánia és Szlovénia is takarókat, sátrakat és fűtőtesteket ajánlott fel az országnak – tette hozzá közleményében az uniós bizottság.

A 27 tagállamon kívül nyolc nem uniós ország vesz részt az uniós polgári védelmi mechanizmusban: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Izland, Montenegró, Norvégia, Szerbia és Törökország. A mechanizmus operatív központja az Európai Unió Veszélyhelyzet-reagálási Koordinációs Központja (ERCC).

2001 óta a polgári védelmi mechanizmust több mint hatszáz alkalommal aktiválták az Európai Unión belül és kívül, például az ukrajnai háború, a koronavírus-világjárvány vagy az európai erdőtüzek esetében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?