Az ENSZ vizsgálatot indít az el nem jutott segélyek ügyében

<p>Az ENSZ vizsgálatot indít azokkal a hírekkel kapcsolatban, amelyek szerint a segélyek egy része még mindig nem jutott el a Fülöp-szigetek Haiyan tájfun által sújtott távolabbi részeire - jelentette be hétfőn Canberrában Valerie Amos, az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkár-helyettese.</p>

A világszervezet tisztségviselője elmondta: bízott abban, hogy a segélyek helikoptereken még a legtávolabbi kis szigetek éhező túlélőihez is eljutnak. Bár jelentős mennyiségű segély jutott el a nagyobb elosztó központokba - mondta Amos -, továbbra is van még jó néhány kisebb sziget, ahol a nélkülözők még mindig várják a szállítmányokat. Amos elmondta: a médiában elhangzó, ezzel kapcsolatos híreket a világszervezet ezért szeretné mielőbb kivizsgálni és orvosolni a helyzetet.    A Haiyan szupertájfun - minden idők egyik legerősebb vihara - november 8-án, pont egy hónapja sújtott le az országra, különösen Tacloban városát érintette és több más tengerparti körzet is megszenvedte. Az AP szerint abban a körzetben több mint 5700 ember vesztette életét, és több mint 1700-an tűntek el. Mintegy négymillió ember maradt fedél nélkül a természeti csapás következtében.     Amos, aki most az ausztrál kormánnyal tárgyal a segélyezés ügyében, nyilatkozatában védelmébe vette a Fülöp-szigetek kormányát, amelyet számos bírálat ért amiatt, hogy túlságosan lassan jutnak el a segélyek a károsultakhoz. Emlékeztetett arra, hogy a Fülöp-szigeteken évente húsznál is több tájfun söpör végig, a kormány jól felkészül ezek hatásainak a kivédésére. Az olyan rendkívüli erősségű viharokra azonban, mint amilyen a Haiyan volt, szinte lehetetlen felkészülni - tette hozzá. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?