Az EMNT az MPP-t bírálja a negyedik magyar EP-jelölt be nem jutásáért

Bukarest |

<p>Nyilatkozatban bírálta a Magyar Polgári Pártot (MPP) pénteken az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetősége, amely éppen az említett párt magatartásának tulajdonítja, hogy a Magyar Összefogás listáján nem kerülhetett be egy negyedik magyar képviselő is az Európai Parlamentbe.</p>

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nevén bejegyzett, de az EMNT jelöltjeit is indító közös lista (amelyet Tőkés László EMNT-elnök vezetett) a múlt vasárnapi európai parlamenti választáson 8,92 százalékos eredményt ért el, ezáltal a lista első három jelöltje (Tőkés Lászlón kívül az RMDSZ-es Winkler Gyula és Sógor Csaba) bejutott az Európai Parlament padsoraiba. Ezt egyöntetűen a romániai magyarság rendkívüli sikerének tekintik, de az utolsó pillanatig megvolt a remény arra, hogy bekerüljön a negyedik helyen szereplő - az EMNT- színeit képviselő - Szilágyi Zsolt is.
    Az EMNT sajnálatosnak nevezi, hogy a Magyar Összefogás listájáért végzett közös munka mellett az ellenérdekelt csoportok aknamunkája is eredményesnek mondható. Szerinte a negyedik hely megszerzése azért hiúsult meg, mert többen - nyíltan vagy burkoltan - a választásoktól való távolmaradásra buzdították az erdélyi magyar szavazókat - áll az EMNT nyilatkozatban. A dokumentum emlékeztet az MPP június 9-i nyilatkozatára, amely az EMNT szerint "csak és kizárólag az önös pártelnöki érdek" (utalás Szász jenőre, a tud.) és nem a magyar közösség érdeke alapján mond "hamis és félrevezető ítéletet" az RMDSZ és az EMNT közötti összefogásról, és próbálja lekicsinyelni az elért sikert.
    "Érthetetlen, hogy a belső és külső legitimációs válságban szenvedő pártvezetés miért nem fogadja el a szavazatok által is alátámasztott eredményt, miért nem tud örülni az erdélyi magyar sikernek" - olvasható a Tőkés László által vezetett EMNT nyilatkozatában, amely emlékeztet, hogy az EMNT az RMDSZ-szel való megegyezés aláírása után, a jelölési folyamat közben a befutónak számító negyedik helyet felajánlotta az MPP számára.
    "Ahelyett, hogy a Magyar Összefogás jelöltjei közül négyen jutottak volna mandátumhoz és a Magyar Polgári Pártnak most lenne egy európai parlamenti képviselője, az MPP elnökségének hibás politikai döntése következtében eggyel több, azaz harminc román, közöttük három (!) nagyromániás EP-képviselővel kell majd nemzetközi színtéren is viaskodnunk. Ezt érték el szűkkeblű, pártos hozzáállásukkal" - olvasható a dokumentumban.
    Hasonló gáncsoskodást és közvetett bojkottot tapasztalt az EMNT a bihari RMDSZ egyes vezetői részéről, akik - mint olvasható - nemcsak a kampányt tartották "takaréklángon", de a szavazás napján tett nyilatkozataikkal a saját szervezetük érdekei ellen is cselekedtek. Akik ezt tették, akarva-akaratlanul a Nagy-Románia Párt, Vadim Tudor és Gigi Becali táborát erősítették - állapítja meg a dokumentum.
    "Szerencsére szavazópolgáraink ennél bölcsebbnek bizonyultak, és mind Bihar megyében, mind pedig Erdély más megyéiben mozgósítaniuk sikerült soraikat" - állapítja meg az EMNT vezetősége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?